Balhéba fordult Rogán konzultációs fóruma

Balhéba fordult Rogán konzultációs fóruma

Juhász Péter hangszórón ordított Rogán Antal felé egy 17. kerületi fórumon, aki jó előre bejelentette fideszes közönségének, hogy provokáció készül. Az ellenzéki politikust szóváltások közepette kivezették.

Bár a nemzeti konzultációs kampány során a keddi adatok szerint 1,43 millió kitöltött kérdőívet küldtek vissza a kormánynak, a Fidesz fokozni látszik a tempót: húzóembereit és minisztereket küld lakossági fórumokra. Például Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, aki a 17. kerületben, a helyi művelődési házban adott elő kedden. A szinte csordult megtelt, kissé naftalinszagú teremben elsősorban az ötven év feletti, különösen a nyugdíjas korú lakosság képviseltette magát, többségük a beszélgetések szerint már visszaküldte a maga kérdőívét. Bár még közel egy év van hátra a választásokig, hamisítatlan kampányhangulat uralkodott a rendezvényen.

Azért engedték be a migránsokat, mert a fiatalok már nem akarnak dolgozni – jegyezte meg némileg indulatosan egy várakozó vendég szűkebb közönségének, miközben a migráció és az Európai Unió viszonyát igyekeztek boncolgatni. – Az első nője egy rákosmenti volt, ismeri a Pesti utat – hangzott el szintén egy nézőtől, mikor Rogán Antal kapta meg a szót. A miniszter már az első percben jelezte a teremben megjelenő ellenzékiekre utalva, hogy szerinte provokáció zajlik, de a bevándorlás és az EU kormányhoz fűződő viszonyáról igyekszik adni egy sorvezetőt. A beszéd nagy része csak éppen érintette a témát, akik az elmúlt két évhez képest új információra vágytak a bevándorlás kapcsán, azoknak csalódnia kellett, a nyugdíjemelés viszont kihagyhatatlan elemnek bizonyult, de szó esett a minimálbér növeléséről és a rezsicsökkentésről is. – Egy muzulmán nem szavaz keresztény gyökerű pártra – mondta a miniszter, mikor arról beszélt, hogy a baloldal a bevándorláson keresztül szeretne szavazókat nyerni. Egy alkalommal némult el kissé a terem, mikor Rogán Antal a letelepedési kötvényekről beszélt, de kerülte annak biztonsági vagy korrupciós kockázatát, inkább azzal érvelt, hogy bevételekhez jutott a program által a magyar gazdaság. [A tények, mint ahogy a Magyar Nemzet már számos cikkben bemutatta, ezt nem igazán támasztják alá – a szerk.]

Hírdetés

Mikor a fórum a kérdésekre terelődött volna, akkor lépett akcióba a nézők között álló Juhász Péter, az Együtt elnöke, aki hangszórón a belvárosi ingatlanmutyi, a letelepedési kötvények és a korrupció kapcsán akarta kérdezni a minisztert, de a közönségből lehurrogták bekiabálását, majd hangos szóváltások közepette kivezették a teremből az ellenzéki politikust. Juhász az ablakoknál folytatta akcióját, ám abból már szinte semmi nem hallatszott be, így Rogán Antal saját közönsége előtt fejtegethette, hogy szerinte milyen kapcsolatban áll az EU Soros Györggyel és a migrációval.

Kósa hosszabbítást kérA Fidesz frakcióvezetője arra kérte kedden a kormányt, hogy hosszabbítsa meg a konzultációs kérdőívek ingyenes visszaküldésének határidejét május végéig, vagyis tíz nappal. A politikus szerint erre azért van szükség mert sok helyre késéssel jutottak el a kérdőívek. Egyúttal kérte a kormánytól, hogy kezdjék meg az eddigi válaszok feldolgozását, illetve adjanak tájékoztatást annak részeredményéről, ugyanis a kormánypárt még a tavaszi ülésszakban szeretné, hogy a konzultáció témáiban a vélemények alapján döntést hozzon az Országgyűlés.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2017.05.17.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »