Bakondi: több mint 19 ezer migráns érkezett Európába

Az ENSZ adatai szerint több mint 19 ezer migráns érkezett idén Európába – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

A főtanácsadó elmondta, a regisztrált migránsok egy része Spanyolországba, illetve Olaszországba, egy jelentősebb részük pedig az úgynevezett balkáni útvonalon keresztül Görögországba érkezett.

Kitért arra is: a koronavírus-járvány egyik hatása, hogy a migránsok nem tudnak átjutni a lezárt határokon; a balkáni útvonalon több mint 124 ezren vannak jelenleg. Őket próbálják táborokban elhelyezni, és a vírus miatt tesztelik is őket – tette hozzá.

Hírdetés

Az teljesen biztos – emelte ki Bakondi György -, hogy az illegális migráció a társadalmi, politikai és biztonsági kockázaton túl közegészségügyi problémákat is okoz.

Hozzáfűzte, a balkáni útvonalra többnyire Törökországból érkeznek az emberek, abból az országból, ahol az elmúlt napokban jelentősen nőtt a fertőzöttek száma.

A főtanácsadó a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, mintegy 100 ezer migráns van Görögországban, ahol kritikus helyzet alakult ki.

Enyhült a helyzet a török-görög határon – tette hozzá -, miután a török hatóságok a járványhelyzet miatt elszállították onnan a migránsokat.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »