Bakelit-sztorik 09 – “Bélát a pártba!” avagy a Radics Béla legenda

Bakelit-sztorik 09 – “Bélát a pártba!” avagy a Radics Béla legenda

A magyar rock legendás és tragikus halottainak története több ezer oldalnyi regényre és több tucat dokumentumfilmre elegendő anyagot kínál. A kommunista rendszer kegyetlen kultúrpolitikája istenadta tehetségek hosszú sorának reményeit, álmait, karrierjét törte derékba, s nem egy alkalommal, a teljes ellehetetlenítés okán az öngyilkosságba taszította őket.

E tragikus listát gyarapítja cikkem alanya, Radics Béla is, aki a legnagyobb magyar rocklegenda lehetett volna. Lehetett volna, ha máshol és máskor születik, lehetett volna, ha képes alkalmazkodni, lehetett volna, ha… kár is folytatni. Nevét így is a legenda furcsa fénye öleli körül, csak épp ennek alapja tragikusan rövid élete, önpusztítása, és az a kevés, gyenge minőségű koncertfelvétel, ami fennmaradt utána.

A magyar Jimi Hendrixnek nem jutott elég fény, s még azelőtt távoznia kellett, hogy igazi teljességében megmutatkozhatott volna előttünk.

Radics Béla munkáscsalád sarjaként érkezett a világra a háború befejezte utáni évben egy február 6 –i napon. Későbbi példaképéhez, Jimi Hendrixhez hasonlóan autodidakta módon, önszorgalomból tanult meg gitározni, s tinédzser korától fogva komoly, zenekari álmokat dédelgetett.

A 60-as évek elején, az angolszász zenekarok mintájára egyre-másra alakultak Magyarországon is a beat együttesek, amik mind küllemükben, mind hangzásukban igyekeztek majmolni az angol és amerikai kedvenceket. Erősítőik, hangszereik persze nem vehették fel a versenyt a nyugatiakéival, nem is szólva a lekoppintott, halandzsa angolról.

Az egyéniség azonban – már ha volt ilyen a bandában – a szegényes körülmények közül is kiviláglott. Márpedig a mi Bélánknak volt egyénisége. Sajátos, erőteljes egyénisége, aminek hírnevét köszönhette, amiért rajongtak érte, s egyénisége, amivel ellehetetlenítette magát az elvtársak előtt.

Radics szellemes volt, makacs, istenadta tehetség, javíthatatlan álmodozó, a korszak egyik legtragikusabb gitárhőse. Elsőként játszott Hendrix és Cream dalokat ebben a Közép-európai országban, először közvetítette hangszerén s megjelenésén keresztül annak a másik, távoli, szebb világnak az üzenetét a fiatalok felé.

A magyar rock történetében először tépte foggal is a húrokat,  zsonglőrködött a hangszerén, feje fölött, háta mögött, „vakon” játszva azon, elnyerve ezzel ezrek és tízezrek rajongását.

Ő volt az első magyar hard rock együttes, a legendás Taurus alapítója, s olyan slágerek létrehozásában vett részt, mint a Zöld csillag, A kőfalak leomlanak, A bika jegyében, a Napfényes napok. Radics Bélában minden megvolt, hogy a rock legnagyobb csillaga legyen, …de Radics Béla rossz időben született.

Káprázatos zenei tehetségekkel vette körül magát, olyanokkal, akik később a magyar zenetörténet talán legmeghatározóbb alakjai lettek. Zenésztársai közt volt a nemrégiben elhunyt Som Lajos – a Piramis alapítója, Balázs Fecó a későbbi Korálból, Brunner Győző és hasonló legendák. Gitártudása és fennmaradt dalai azóta értékes dokumentumai egy kornak, mely felfalta saját gyermekét.

Együttesei kurta életűnek bizonyultak, mert a rendszer mindig kihúzta lába alól a talajt. Lemezszerződéshez nem juthattak. Élete során mindössze két kislemezt jelentethetett meg – ezek őrzik zseniális gitártudását. Az Atlantis, a Pannónia és a Sakk-matt nevű formációk karizmatikus tagja volt, mely bandák országos elismertséget hoztak neki, s melyek miatt a rendszer is felfigyelt rá. A bélázás kezdett sértő lenni az elvtársak körében.

A rajongó fiatalok ilyen kiáltásokkal emelték a koncert fényét: „Bélát a pártba, Bélát a kormányba”. Ez természetesen szemet szúrt a pártnak, s Radicsék koncertjeit besúgók, ügynökök lepték el, akik mindenről gondos jelentést adtak a feljebbvalóknak. Radics nem rejtette véka alá nézeteit, véleményét, s éppen ez az, ami veszélyes elemmé tette őt.

Hányattatott karrierjének csúcsát a Tűzkerék és Taurus formációk jelentették, melyeket az első magyar hard rock együttesekként tartunk számon.

A Taurus EX – T- 25 – 75 – 82 (a számsor Brunner Győző telefonszáma, melyen utólérhették a zemekart) 1972 május elsején mutatkozott be a Budai Ifjúsági Parkban, s egy csapásra a fiatal közönség kedvencévé lett.

Radics virtuóz gitárszólói, egyénisége és a szenzációs showelemek, az akrobatikus mutatványok, a foggal gitározás extázisba ejtette a közönséget.

S a banda végül lemezt is csinálhatott! Igaz, kislemezt, de ez is előrelépés volt.

A Taurus kislemez A oldalán a Zöld csillag című klasszikus, másik oldalon pedig a Szólíts meg vándor kapott helyett. Ez a hard rock lemez mérföldkő a magyar zene történetében, s a Zöld csillag zenei alapja bármely korabeli amerikai banda méltó alkotása lehetett volna. A fiúk valami igazán nagyot alkottak! Som basszusgitározott, Brunner dobolt, Balázs Fecó az orgonát szólaltatta meg, és Béla gitározott. De Istenem, hogy gitározott! Összeszorul az ember szíve.

Azonban ez a tündérmese sem tarthatott sokáig: még ugyanezév őszén, bizonytalan háttérokok miatt Zorán vette át Som helyét, s ezzel változott a zenekar iránya. Második kislemezük már egy líraibb, lágyabb oldalát mutatja az együttesnek.

Radics ismét kívülálló lett saját zenekarában, ami hamarosan felbomlott, holott a legdicsőbb történet lehetett volna az övé.

Béla természetesen újra próbálkozott, szinte minden évben új formációval állva elő, ezek azonban már nem tudták jelentős mértékben befolyásolni a közéletet. A folyamatos mellőzöttség végül odavezetett, hogy a gitáros az alkoholhoz fordult és egyfajta sértődött visszavonultságba menekült. Az Aligátor és Nevada együttesek után egyre inkább hanyatlott egészségi állapota a s gitárjátékának minősége, míg végül az egy hónappal halála előtt rendezett hírhedt koncerten már alig volt képes megszólaltatni a hangszert.

1982. október 18-án, megtörve, csalódottan hunyt el, 36 éves korában. Sírkövének árát a rockzenészek, barátai zenélték össze.

A sors iróniája, hogy néhány évvel halála után megtörtént az olvadás, s az újonnan létrejött közegben Radics Béla egy elismert és népszerű, szabadon alkotható muzsikus lehetett volna, akit nem kötnek meg elvtársak és ostoba kultúrpolitika.

Tiszteletére írta a P.MobilZöld, a bíbor és a fekete című dalát, emléke ápolására Emléktársaság alakult, s fenmaradt dalaiból szerzői lemezt jelentetett meg a Tűzkerék R.B. nevű formáció.

Az elvtársak már rég távol, de Béla dalai ma is, egyre újabb és újabb generációkat szólítának meg.

Isten éltessen, Radics Béla!

Kerepesi Igor

Képek: Archívum


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »