A hatvanas évek kísérletező, sokrétű és merész zenei világa minden más évtizednél mélyebben beleégett a tudatunkba. E korszakból származik a soron következő Bakelit-sztori is, mely a legendás Cream együttes albumát veszi górcső alá. A lemezt, mely külsőleg és belsőleg is zavarba ejtően sokszínű, mérhetetlenül izgalmas, s mai napig újszerű és forradalmi.
(A legendás album, a Disraeli Gears borítója)
Az album 1967. november másodikán jelent meg, azaz épp ma 50 éves, s a Disraeli Gears címet viseli. Ez volt a Cream együttes második s egyben legtöbbet emlegetett, legkiválóbb alkotása. A lemez a hippi-korszak tetőpontján, a szeretet nyarának évében jelent meg, s magán hordozza a kor kísérletező, felspannolt zenei világát.
De lássuk csak, mi is történt:
Elengedhetetlen tudnunk, kik is alkották ezt az első komoly supergroupot, melynek tagjai már mind ismert s országszerte elismert együttesek népszerű zenészei voltak: a gitárt Eric Clapton szólaltatta meg, aki fiatal, magányos suhancként akkoriban már túl volt 2 jelentős együttesen, s szépen lassan legendává vált a brit fiatalok körében.
(A fiatal Eric Clapton, a gitárvirtuóz, aki később olyan dalokkal szerzett magának hírnevet, mint a Tears in heaven avagy a Layla)
A dobokat az „őrült vörös”, a játékában erőteljes jazzes hatást mutató Ginger Baker verte, míg basszusgitáron a Graham Bond Organisation másik tagja, Jack Bruce játszott. E három zseni közül talán Clapton az, aki a későbbiekben a legnagyobb népszerűségre tett szert – olyan daloknak köszönhetően, mint a Layla, a Tears in heaven,a Change the word – , ekkoriban azonban az együttes még, mint elválaszthatatlan egység működött.
(A Cream együttes 1968-ban, balról jobbra: Eric Clapton, Ginger Baker, Jack Bruce)
A legendássá vált zenei formáció 15-20 percnyi hosszúságúra nyújtott dalaival és nagyszerű hangszeres improvizációival vonult be a zenetörténelembe. A banda első fontosabb fellépése 1966-ban a windsori jazz és bluesfesztiválon volt, s még ugyanebben az évben megjelent első, önálló stúdióalbumuk, a Fresh Cream is, melyen olyan népszerű és nagyszerű zenei alapművek kaptak helyet, mint a Spoonful, az Im so glad avagy a Toad.
(Az együttes első lemeze, a Fresh Cream, 1966-ból)
Az album nagyszerű kritikai fogadtatásban részesült, zenekritikusok és zenerajongók egyaránt kegyeikbe fogadták, s így könnyedén beindulhatott a banda szekere. A nagy sikerre való tekintettel a kiéhezett rajongóknak nem kellett sokat várniuk a következő nagy dobásra, 1967-ben ugyanis boltokba került az együttes második, s egyben legszínesebb és legsikeresebb albuma, a témámul szolgáló Disraeli Gears, mely tartalmazza az együttes néhány legnépszerűbb dalát, s melyen Clapton már énekesként is felbukkan, noha saját elmondása szerint szégyellte hangját. A mesterien komponált, nagyszabású remekmű az együttes csúcspontja.
(Az együttes sikerei csúcsán)
Noha még mindig Jack Bruce volt az elsődleges dalszerző, Clapton is egyre több dalban mutatta meg dalszerzői képességeit. A lemez legnépszerűbb dalai a lemezindító Strange Brew, a World of pain, A Tales of brave Ulysses és a koncertek egyik csúcspontja, a negyedórásra is sokszor elnyújtott Sunshine of your love.
A lemez a Strange Brew című klasszikussal indul, melynek társszerzője és vokalistája Eric Clapton.
A dal tökéletesen visszaadja a korszak hangulatát, egy remek és álomszerű szerzeményről van szó, mely mozifilmek gyakori zenei aláfestésévé vált, s melynek visszhangos, gitárközpontú 3 perce különleges élmény és telitalálat. Ezt követi a zenekar talán legnagyobb klasszikusa, melynek ritmusa függővé teszi az embert. A dal -noha egy stúdióbeli probléma okán kishíján lemaradt az albumról – a lemez egyik legkomolyabb húzóereje lett.
Az ezt követő World of pain és Dance the night away című dalok tovább feszítik a hallgatóság érdeklődését, s izgalmas pillanatai a lemeznek, melynek A oldalát a dobos, Baker dala, a Blue condition zárja le.
A korong megfordítása után pedig modernkori hősi énekként csendült fel Ulysses meséje, a Tales of brave Ulysses című magával ragadó Clapton szerzeményben, melyben a mester ismét nagyot gitározik.
A lemezoldalról külön figyelmet szentelnék még a Were going wrong című dalnak, mely Jack Bruce kiváló hangján szólal meg. Az Outside woman blues és a Take it Back megfelelő levezetései e remekbeszabott lemeznek, melynek záróakkordjaként egy tradicionális, másfél perces a capella bohóckodás, a Mothers lament hangzik el.
A lemez elképesztő sikere után az együttes még másfél éven át létezett, s két nagylemezzel örvendeztette meg a rajongókat, méghozzá a Wheels of fire és a Goodbye című korongokkal. Az utolsó lemez már az együttes búcsúkoncertje után, 1969-ben jelent meg.
Kerepesi Igor
The post Bakelit-sztorik 05 – A zenészvilág krémje appeared first on Körkép.sk.
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
