Bajnai Gordonra teszem a tétjeimet

Bajnai Gordonra teszem a tétjeimet

Kialakult egy általános vélemény a nemzeti oldalon, mely szerint Gyurcsány Ferenc (alias Ferenc testvér, hogy ne szakadjunk el Fábry Sándor találó elnevezésétől) nem önmagát, hanem óriási trükköt alkalmazva kedves nejét, Dobrev Klárát indítja maga helyett az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjeként 2022-ben. Teszi ezt azért, mert ő is tudja, hogy a saját személye nemkívánatos az emberek többségének, viszont a felesége egy dinamikus, csinos fiatal nő, aki még a bizonytalan választók szimpátiáját is elnyeri.

Ez a tézis roppant tetszetős, logikusnak is tűnik, hiszen arról szól, hogy a nagy ravasz Gyurcsány látszólag háttérbe húzódik, előretolja a feleségét, s majd az ő hátán keresztül ismét felkapaszkodik a hatalomba. Mégis azt javaslom, ezt a forgatókönyvet inkább felejtsük el.

Ugyanis ez esetben azt feltételezzük a politikai ellenfélről, hogy viszonylag faék egyszerűséggel gondolkodik. Márpedig ez hiba lenne. Egy beszélgetésünk alkalmával azt mondta nekem Széles Gábor nagyvállalkozó: mindig abból kell kiindulnunk, hogy a velünk szemben álló fél legalább olyan okos, mint mi, ha nem okosabb. A mondat második fele már nem nagyon tetszett, de az első felével maradéktalanul egyetértek: fel kell tételeznünk az ellenfelekről, hogy képesek nemcsak egy, hanem több sakklépésben is gondolkodni.

És ebben az esetben is erről lehet szó.

Gondoljunk bele: vajon Ferenc testvér nem képes odáig eljutni az összefüggések feltárásában, hogy ha önmaga helyett Dobrev Klára lesz Orbán Viktor kihívója, akkor még a legbambább és legbávatagabb magyar választópolgár is tudni fogja, mire megy ki a játék? Hogy Dobrev Klára hatalomra jutása egyenlő Gyurcsány Ferenc hatalomra jutásával? És ha mégis lennének ilyen végtelenül naiv szavazói csoportok, akkor a kormányoldal kellő súllyal és nyomatékkal fogja őket felvilágosítani a valós politikai összefüggésekről? Továbbmenve: vajon Gyurcsány még azt sem képes felfogni, hogy ez a rejtőzködés inkább a kárára válna, mint a hasznára, mert túlságosan is kilógna a lóláb, és az ilyen trükköket éppen Gyurcsánytól, a „száz meg ezer” trükkök őszödi nagymesterétől fogják a legkevésbé elfogadni az emberek?

De bizony képes ennek a felismerésére Ferenc testvér, sőt szerintem már régen fel is ismerte.

Igaz – s ez a másik összefüggés –, hogy a jelenlegi balliberális ellenzék mögött álló globalista-liberális hatalmi hálózat, melynek legfontosabb embere továbbra is Soros György, erőteljesen befolyásolja, sőt meghatározza azt, hogy ki legyen az ellenzék vezető figurája, egyben Orbán kihívója 2022-ben. S ha jobban odafigyelünk a folyamatokra, akkor azt láthatjuk, hogy a globális hálózat választottja valószínűleg nem más, mint Bajnai Gordon, Gyurcsány utódja a miniszterelnöki székben 2009–2010-ben.

Ez a döntés márpedig tökéletesen megfelelhet Gyurcsánynak is, hiszen ha valakivel szoros kapcsolatban áll – nemcsak politikai, hanem gazdasági és a globális kötődései­ken keresztül is –, az éppen Bajnai Gordon.

Érdemes ebből a szempontból a legfrissebb fejleményekre figyelni, arra, ami a fővárosban, az ellenzék új fellegvárában történik. Karácsony Gergely főpolgármester a fővárosi hivatalok, intézmények és vállalatok élén elképesztő mértékű és gyorsaságú személycseréket, gyakorlatilag tarvágást hajtott végre, s az eltávolított jobboldali vezetők helyett számos olyan személy jelent meg, akik vagy Gyurcsányhoz, vagy Bajnai Gordonhoz köthetők. Azt, hogy Karácsony Gyurcsány irányítása, de legalábbis erős befolyása alatt működik, eddig is tudtuk. De hogy Bajnai Gordon személyi hálózata is masszívan megjelent a városházán és környékén, arra eddig kevésbé figyeltünk fel, holott érdemes.

A Magyar Nemzet munkatársainak köszönhetően kiderült, a választások után pár nappal Karácsony egy étterem kerthelyiségében személyesen egyeztetett Bajnaival, és valószínűleg nem az időjárásról beszélgettek. Ez engem egy kicsit emlékeztetett Pedro Sánchez spanyol szocialista miniszterelnökre, aki korábbi megválasztása után pár nappal a legfontosabbnak azt tartotta, hogy négyszemközt találkozhasson Soros Györggyel. Bizonyára érdekelte, hogy szolgál a kedves egészsége.

Hírdetés

Nem beszélve arról, hogy a Magyar Nemzet éppen a napokban tárta fel, Bajnai volt és mai munkatársai közül kik és milyen pozíciókat szereztek meg a főváros háza táján. Csak a neveket említve: Walter Katalin, Mártha Imre, Tordai Csaba, Számadó Tamás, Szentirmai Judit, Kiss Ambrus, Belyó Pál, Perjés Gábor. Ha jobban belegondolunk – és Gyurcsány pozíciót szerzett embereit is ideszámítjuk Draskovics Tibortól egészen Havas Szófiáig –, akkor azt láthatjuk, hogy a főváros háza táján egy leendő balliberális kormányzat személyi bázisát, vezető káderállományát gyűjtik egybe, ha tetszik, egyfajta árnyékkormányt.

És ehhez vegyük még hozzá szintén a Magyar Nemzet munkatársai által feltárt tényt, hogy Gyurcsány és Bajnai legközvetlenebb munkatársai, Ficsor Ádám és Szigetvári Viktor három, Észtországban bejegyzett céget is birtokolnak, amelyek választói adatbázisok gyűjtésével és kampánytechnikai megoldások felkínálásával foglalkoznak. Ezek közül a legérdekesebb talán a Datapraxis, amelyet Szigetvári alapított, s amelyben megjelenik a Soros-hálózat egyik kulcsembere, Paul Hilder is. Paul Hilder Soros egyik legmegbízhatóbb és kipróbált embere – s itt a kör bezárul. Így jutunk el Dobrev Klárától Gyurcsányon át Bajnai Gordonig, a Hajdú-Bétet és azzal együtt számtalan gazdálkodót tönkretevő, egyébként persze européer és nagyon progresszív globalistáig.

Bajnai bevezetése nem most kezdődött el, hanem már tavaly tavasszal. Ekkor jelent meg Frontsebészet – a köztársaság utolsó kormánya címmel könyv a dicsőséges egyéves kormányzásáról, ekkor adott interjút ennek kapcsán a 168 Órának, amelyben elmondta, hogy a jelenlegi választási rendszer kétpártrendszert feltételez, s szerinte egy olyan nagy néppártot, mint a Fidesz–KDNP, csak egy másik nagy néppárt győzhet le. Tehát: egységes ellenzéki fellépés, szivárványkoalíció kell, egy vezetővel (lásd Ferenc testvér év eleji kijelentését ugyanerről).

S hogy kicsoda valójában Bajnai Gordon? Minden másnál tömörebben megtudjuk egyetlen kijelentéséből, amelyet az említett interjúban adott: ő nagyon tiszteli Soros Györgyöt. Bajnai mindenekelőtt és legjellemzőbben globalista és a Soros-hálózat szerves, integráns tagja. Ne feledjük, hogy a 2012-ben alapított, Bajnai-féle Haza és Haladás Alapítványt az a Center for American Progress nevű, a Clinton családhoz húzó agytröszt támogatta, amelyet Soros György ötlete alapján hoztak létre, s amelyet Soros főszponzorként támogatott.

Emellett Bajnai Gordon tagja a Soros György által alapított, az Európai Uniót behálózó Külkapcsolatok Európai Tanácsának (ECFR), mely testület – vagy inkább agytröszt – az unió egyfajta deep state-jeként, azaz mélyállamaként működik. Olyan háttérerő, amely megszabja, de legalábbis erősen befolyásolja, hogy milyen döntések szülessenek az unióban. Bajnai e testületen belül is megmutatta már Soros György iránti feltétlen odaadását: 2018 tavaszán az ECFR ötven tagja, befolyásos európai személyiségek – köztük Bajnai Gordon – nyílt levelet tettek közzé a magyar felsőoktatási törvény ellen és a Soros-féle Közép-európai Egyetem védelmében. Ebben gyakorlatilag felszólították (!) az Európai Bizottságot és az unió tagállamait, hogy minden erejükkel lépjenek fel a törvény ellen.

Továbbá: tavalyelőtt ősszel Bajnai Gordon mutatta be azt a New Pact for Europe nevet viselő tervet, amelyet Soros Nyílt Társadalom Alapítványa, a Bertelsmann Alapítvány és még néhány más, nem kevésbé nemzetiszuverenitás-ellenes képződmény tákolt össze a brüsszeli politikai elit nagy örömére. Nem folytatom, Bajnai bekötöttsége a liberális, nyílt társadalmat építő globális hálózatba egyértelmű.

A hátszél tehát adott, az előkészületek zajlanak, készülhet a nagy meglepetés, amellyel talán 2021 elején rukkolnak majd elő. Ez a forgatókönyv a fentiek alapján a legkevésbé sem vethető el. Azt fogja jelenteni, hogy 2022-ben nem pusztán Bajnai és Orbán, hanem legalább annyira Soros és Orbán méri össze az erejét. S éppen ezért valóban óriási tétje lesz a 2022-es választásnak, sorsdöntő összecsapásra kerül sor. Pontosabban: Soros-döntő összecsapásra.

Fricz Tamás

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »