Bajban lehet Kurcsányi

A Miniszterelnökség információi alapján több olyan konzorciumi partnere is van az Altus Zrt.-nek, amelyek kapcsán felmerül különböző visszaélések gyanúja – írja csütörtöki számában a Magyar Idők.

Mindez megítélésük szerint lehetetlenné kellett volna, hogy tegye az Európai Bizottság Altusszal való együttműködését – közölte a lap megkeresésére a tárca, hozzátéve: amellett, hogy Gyurcsány Ferenc egyáltalán nem adott tájékoztatást a nevezett kérdésekben, több mint két hónap után az EB is csak olyan dokumentumokat küldött meg, amelyek nem segítettek a probléma megoldásában, az ügy tisztázásában.

Bár az EB regionális és várospolitikai főigazgatósága megvizsgálta az ajánlatra és kiválasztási eljárásra vonatkozó dokumentumokat, azokat pedig részlegesen közzé is tette, a dokumentum egyes részeit kitakarták az érintettek személyes adataira és a vállalkozások kereskedelmileg érzékeny üzleti információira hivatkozva.

Hírdetés

Az Altus Zrt. által vezetett konzorcium nyertes pályázati dokumentumaiba a főigazgatóság ugyanakkor nem biztosított betekintést, annak ellenére, hogy ezt Lázár János több alkalommal személyesen és írásban is kérte Walter Deffaa főigazgatótól – közölte a tárca. Hangsúlyozták: a magyar kormány álláspontja továbbra is az, hogy nem lehet az üzleti érdekek védelmére hivatkozni, ha az adott ügy közpénzekkel függ össze.

Felidézik: az EB másfél milliárd forintos megbízási szerződést kötött Gyurcsány Ferenc cégével, az Altus Zrt.-vel, hogy egy konzorcium élén fejlesztési pénzeket vizsgáljon. A Fidesz szerint mivel a DK elnöke az Altusból származó jövedelmét pártja támogatására is fordítja, az EB illetékes intézményének döntése felveti a közvetett pártfinanszírozás lehetőségét, sérti a politikai pártok közötti esélyegyenlőséget.

Walter Deffaa várhatóan októberben válaszol az Altus megbízása kapcsán felmerülő kérdésekre az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága előtt.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »