Bajban a szőlősgazdák és borászok

Bajban a szőlősgazdák és borászok

A szlovákiai szőlészek és borászok panaszaira továbbra sem hallgat az agrártárca. Épp ellenkezőleg, még csökkentette is a támogatásokat. Ha folytatódik a jelenlegi trend, a Szlovákiai Szőlészek és Borászok Céhe (CVVS) szerint teljesen leépülhet az ágazat, ezért már a lakosság segítségét is kérik.

A koronavírus-járvány negatív hatásai a szlovákiai borpiacot sem kerülték el. „A visszaesést az üzletekben ugyan nem érzik meg annyira az eladók, a szállodák, bárok kiesései azonban jelentősek. A vendéglátóipar már huzamosabb ideje stagnál, és ez megmutatkozik a borfogyasztáson is” – mondta el lapunknak Korpás András, a közismert szlovákiai szőlőnemesítő és borgazda. A csökkenő borértékesítés a szakember szerint minden bizonnyal kihat majd az idei szőlőtermés értékesítésére. „A tavalyi évet a járvány ellenére mi viszonylag jól zártuk. Tény azonban, hogy a szállodák és a bisztrók szinte teljes mértékben padlóra kerültek, és a drága palackozott bor is valamivel olcsóbb lett, mint az előző évben volt” – tette hozzá Fülöp Péter magyarbéli borgazda. A szakemberek szerint a borpincékben felhalmozódtak a tartalékok az előző évi borokból, emiatt kevesebb fogy az idei nedűből, amit így áron alul értékesíthetnek majd a gazdák.

Szlovákiában évről évre kisebb területen termesztik a szőlőt. Míg a rendszerváltást követően több mint 30 ezer hektáron termett a szőlő az országban, mára ez 7 ezer hektárra esett vissza. Ez egyrészt a növekvő behozatal, másrészt a katasztrofálisan alacsony állami támogatás következménye. A gazdák arra figyelmeztetnek, hogy ha így megy tovább, és az állam nem tesz meg mindent az ágazat megsegítése érdekében, akkor búcsút inthetünk a szlovákiai borászatnak.

Hírdetés

A szaktárca nem hogy nem segít, hanem – a koronavírus-járvány miatti forráshiányra hivatkozva – a harmadával még csökkentette is a szőlészetek felújítására és korszerűsítésére fordítható támogatásokat. Az agrártárca azzal érvel, hogy a koronavírus-járvány miatt jelentős összeget faragtak le az uniós dotációkból, így nekik is lépniük kellett. Jelentősebb javulásra két év múlva kerülhetne sor. A termesztők és a borászok ezért úgy vélik, hogy a gazdák számára az idei év rendkívül nehéz lesz.

A céh úgy véli, hogy a szlovákiai borágazat helyzetén segíthetne egy alap létrehozása, amely minimum 500 ezer euróval segítené a szlovákiai borok külföldön történő értékesítését. Szintén jelentős pluszt jelentene a szlovákiai borgazdák számára a harmadik országokba történő kiviteli támogatás bevezetése a befektetések 50 százalékával. A termelők azt is szorgalmazzák, hogy az állam egységes támogatást biztosítson, mégpedig 0,23 euróval egy kilogramm megtermett szőlőre lebontva.

A földművelésügyi tárca „üdvözli a bortermelők céhének az ágazatban fennálló könyörtelen problémák orvoslására tett kezdeményezését”, elveti azonban a kilogrammonkénti 0,23 eurós támogatással kapcsolatos javaslatukat. Daniel Hrežík, a szaktárca sajtóosztályának a vezetője szerint erre csaknem 14,5 millió euróra lenne szükség, amit jelenleg képtelenek előteremteni.

Mindezt figyelembe véve az sem csoda, hogy a Szlovákiai Szőlőtermelők és Borászok Céhe a lakossághoz fordul segítségért, arra buzdítva mindenkit, hogy az elkövetkező hetekben, vagyis március 22. és április 22. között a vásárlásaik során részesítsék előnyben a szlovákiai borok vásárlását a külföldiekkel szemben, ezzel is segítve az ágazat túlélését.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »