Baj van: veszik, mint a cukrot a Mein Kampf új kiadását – pedig ez csak az "olvasóbarát" verzió

Az Adolf Hitler által 1924-ben írt, a későbbi német nemzetiszocialista rendszer ideológiai alapvetéseit tartalmazó Mein Kampf új kiadása iránt nagy kereslet mutatkozik Németországban – írja a brit Independent.

A könyvet egészen 2015-ig, a Führer halála után 70 évig nem lehetett kiadni, a szerzői jogok lejárta után azonban a német jogszabályok szerint bárki újra megjelentetheti.

A mostani kiadás egy olyan verzió, amelyben a szöveget történészek végig "jegyzetekkel" látták el, "megmagyarázva" a szerző gondolatait – saját bevallásuk szerint így téve azt "olvasóbaráttá". Ezzel akartak elébe menni annak, hogy a könyv az eredeti formában is elárassza a piacot.

A könyv borsos 59 euróba kerül, de már előjegyzésben is 15 ezer megrendelést kapott, volt olyan berlini könyvesbolt, ahol már a megjelenés napjának délelőttjén kifogytak a készetekből.

Hírdetés

(HVG – Independent nyomán)

A Mein Kampf újrakiadása mögött állnak a tudósok és a pedagógusok is – természetesen "kritikai" kiadásról van szó

Újra kiadják a Mein Kampfot Németországban – de persze alaposan megtűzdelve agymosó kommentárokkal

Orosz hiszti az újra kiadott Mein Kampf miatt – a Sztálin-kultusz persze nem zavarja őket


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »