Bahamai offshorozással vádolják a magyarokat ostorozó uniós biztost

Bahamai offshorozással vádolják a magyarokat ostorozó uniós biztost

Az Európai Bizottság etikai vizsgálatot indított Neelie Kroes egykori uniós biztos ügyében, aki kiszivárgott iratok szerint a hivatali ideje alatt is vezető tisztséget töltött be egy bahamai offshore cégben – erősítette meg a napokban a brüsszeli testület egyik szóvivője.

Alexander Winterstein erről a bizottság szokásos napi sajtótájékoztatóján számolt be, újságírói kérdésre válaszolva, további részleteket azonban nem árult el.

A botrány azután robbant ki, hogy ismeretlenek iratokat szivárogtattak ki az adóparadicsomként elkönyvelt Bahamai Közösség cégnyilvántartásából, amelyekben mások mellett Neelie Kroes volt holland uniós biztos neve is szerepel, aki – mint kiderült – 2000-től 2009-ig igazgató volt a Mint Holdings Ltd nevű cégnél, és ezt nem hozta nyilvánosságra, pedig az Európai Bizottság tagjaként valamennyi érdekeltségéről nyilatkoznia kellett volna.

Kroes 2004-től 2014-ig volt a bizottság tagja, dolgozott versenyjogi biztosként, majd a digitális ügyekért felelős uniós biztosi tisztséget töltötte be.

Az egykori EU-biztos ügyvédjei szerint “adminisztratív hiba” okozta a problémát, Kroes azonban mindig “jóhiszeműen és az uniós szabályokat betartva” járt el.

A THE GUARDIAN brit lap ezzel az alcímmel ír az esetről: „A Bahama-szigetek nagyvállalati jegyzékének kiszivárgott dokumentumai azt tárták a nyilvánosság elé, hogy Európa trösztellenes őrét az Egyesült Arab Emírségek egy kockázati tőkealapja toborozta, hogy vásárolja fel az Enron vagyonát”. Neelie Kroes lebukásáról szóló cikkét a brit lap azzal kezdi, hogy a volt biztos jelenleg a Bank of America és az Uber fizetett tanácsadója, hozzátéve, egy olyan nő „felejtette el” bevallani a Mint Holdings nevű bahamai offshore cégben vállalt igazgatói szerepét, aki Brüsszelben (első bizottsági periódusa idején) a nagyvállalatok ügyében a legfontosabb döntnök volt.

Hírdetés

Bahamai posztjára egy Egyesült Arab Emírségek-beli kockázati tőkealap bérelte fel, amelynek az volt a célja, hogy az Enron energia vállalat nemzetközi vagyonát szippantsa fel 7 milliárd dolláros üzletkötés keretében. Az uniós biztosok viselkedési szabályzata leszögezi, hogy „a biztosok semmilyen más szakmai tevékenységet nem folytathatnak függetlenül attól, hogy az javadalmazással jár-e vagy sem”. Biztossága idején több ízben is beavatkozott az olaj- és földgáz piacokba.

Kroes Magyarország ostorozása kapcsán különleges vonzalmat érzett a Klubrádió iránt: először 2012.01. 19-én támadta a magyar kormányt miatta, majd szinte havi rendszerességgel, aminek nyomán a világsajtó a Klubrádió „elhallgattatásáról” cikkezett. Elmondta, rendszeres kapcsolatot tart fenn a Klubrádió vezetésével – írja blogjában Lovas István.

Néhány héttel ezelőtt José Manuel Barroso, az Európai Bizottság korábbi elnöke ellen indult etikai vizsgálat, aki többek rosszallását kiváltva nemrégiben munkába állt a globális pénzügyi válság kirobbanásában sokak által felelőssé tett Goldman Sachs amerikai befektetési banknál.

A szabályok értelmében az Európai Bizottság egykori tagjai elveszíthetik a tisztségük betöltése során megszerzett nyugdíjjogosultságaikat, amennyiben nem tartják be az etikai kódex előírásait.

Forrás: MTI / hirado.hu / lovasistvan.hu / PolgárPortál.hu

The post Bahamai offshorozással vádolják a magyarokat ostorozó uniós biztost appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »