Bagaméri a narkóját maga méri

Bagaméri a narkóját maga méri

A vámospércsi nyomozóknak olyan információ jutott a tudomásukra idén nyáron, hogy egy bagaméri férfi drogot árul. Az adatgyűjtés és nyomozás után október 22-én hajnalban csaptak le a rendőrök három férfire és két nőre – adja hírül a police.hu.

A bűnügyesek a kutatások során kábítószergyanús anyagokat, a terjesztéshez szükséges eszközöket és közel 800 ezer forintot is lefoglaltak.

Mint kiderült, a négy bagaméri lakos elfogásukig rendszeresen árulta a tiltott szereket a településen és annak környékén.

Az egyenruhások egy kabai férfit is előállítottak, aki a gyanú szerint többször is adott el tovább értékesítési céllal az egyik dílernek kábítószer, valamint új-pszichoaktív tartalmú anyagokat.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Vámospércsi Rendőrőrse valamennyiükkel szemben kábítószer-kereskedelem miatt indított eljárást. Hárman az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekeznek, míg két bagaméri férfi letartóztatását elrendelte a Debreceni Járásbíróság.

Egyre durvább a drogjárvány

Az Országgyűlésben Lukács László, a Jobbik frakcióvezetője október 7-i felszólalásában szembesítette a kormányt > "a bűnözés, a kábítószer járványszerű terjedésével".

Hírdetés

"A "vidék kormányának" 14-ik évében éppen a leszakadó, szegényebb vidéki régiók fuldoklanak a bűnözés áradatában"

– mutatott rá a politikus.

A dorgjárványról a kormányzati kommunikáció mélyen hallgat. Igaz, már a Fideszben és környékén is egyre többen kibeszélnek az > Európa egyik legbiztonságosabb országáról harsogó kórusból. Az Indexen múlt héten írt cikket a drogok terjedésének > csúcsra járásáról a vállaltan kormánypárti romaügyi szakértő, Forgács István.

A Heves vármegyei Mezőtárkány Fidesz-KDNP színekben megválasztott polgármestere, Tóthné Szabó Anita pedig arról beszélt, hogy

Szembe kell nézni a dizájner drogok mérhetetlen terjedésével és az ehhez kapcsolódó súlyos közbiztonsági problémákkal.

(Fotó: police.hu)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »