Bach: Nem az orosz sportolók indították meg a háborút

Bach: Nem az orosz sportolók indították meg a háborút

Visszafogadhatják a nemzetközi sportversenyek világába azokat az orosz sportolókat, akik nem támogatják országuk ukrajnai háborúját – mondta Thomas Bach NOB-elnök egy napokban megjelent interjúban.

 Thomas Bach, a NOB elnöke – mandiner/AFP

Visszafogadhatják a nemzetközi sportversenyek világába azokat az orosz sportolókat, akik nem támogatják országuk ukrajnai háborúját – mondta Thomas Bach NOB-elnök egy napokban megjelent interjúban. Úgy tűnik a német sportdiplomata is lassan eljut arra a pontra, amelyet a világ békepárti fele régóta hangsúlyos, vagyis, hogy az orosz sportolók nemzetiségi alapon történő szankcionálása és kizárása ellentétes az olimpiai charta diszkrimináció-mentességet hirdető elveivel.

A legtöbb sportág a Nemzetközi Olimpiai Bizottság februári ajánlásának megfelelően és az ország Ukrajna elleni katonai invázióját követő néhány napon belül kitiltotta az orosz csapatokat és sportolókat a rendezvényeikről, sporteseményeiről.

Mivel az oroszok a 2024-es párizsi olimpiára való kvalifikációs versenyekből sorra kimaradnak, a jövő évre nyúló „száműzetés” gyakorlatilag egyre szélesebb körű kitiltást jelenthet a párizsi olimpia felé haladva.

Egy római interjúban, amelyet az olasz Corrierre della Sera-nak adott Bach utalt a NOB belső megbeszéléseire, miután az olimpiai család döntéshozóival a közelmúltban megbeszéléseket folytattak arról, hogy Oroszország visszatérhet-e és ha igen, hogyan az úgynevezett pária státuszból.

„Hogy világos legyen, nem arról van szó, hogy szükségszerűen visszafogadjuk Oroszországot” – mondta. „Másrészt – és itt jön a dilemmánk” – „ezt a háborút nem az orosz sportolók kezdték.”

Hírdetés

Bach nem tett arra utalást, hogyan fejezhetik ki az orosz sportolók a háború elleni tiltakozásukat, különösen akkor, amikor az orosz hadsereggel, vagy a háborúval szemben megfogalmazott bármilyen ellenvéleménnyel és kritikával több év börtönbüntetést kockáztat mindenki.

Sajtóértesülések szerint a jelenlegi mozgósításban katonai szolgálatra hívják be az orosz korábbi nemzetközileg elismert sportolókat. Köztük van a korábbi nehézsúlyú profi bokszvilágbajnok Nyikolaj Valujev és az Európa-bajnoki bronzérmes Gyinyijar Biljaletgyinov futballista.

Az orosz sportolók a kitiltásuk idején továbbra is egyéni indulóként versenyeztek a háború alatt teniszben és kerékpározásban, mindezt úgy, hogy nemzeti zászlajuk és himnuszuk nélkül.

Bach, látszólag egyfajta fordulatként a korábbi álláspontjához képest, azt mondta a Corriere della Sera-nak, hogy a NOB küldetése, hogy politikailag semleges legyen, és „hogy az olimpiai játékok és általában a sport legyen az, ami képes egyesíteni az embereket és az emberiséget”.

„Mindezek miatt jelenleg igazi dilemmában vagyunk az ukrajnai orosz inváziót illetően” – tette hozzá.

A sportvezető véleményére persze az is hatással lehet, hogy Bach Rómában a Vatikán által szervezett sportfórumon is részt vett, ahol Ferenc pápa a sportot „edukációs és össztársadalmi jóként” fogalmazta meg, amelynek szerinte így is kell maradnia.

„Elkötelezettnek kell lennünk amellett, hogy mindenkinek lehetőséget adjunk a sportolásra – mondta Ferenc pápa –, hogy a fiatalok a sport értékeit megismerve edzettekké váljanak és az ott tanultakat erényekké alakítsák. 

Csisztu Zsuzsa


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »