Bábjáték, tánc, léggömbök

Bábjáték, tánc, léggömbök

Színes, jó hangulatú rendezvénnyel ünnepelték meg péntek délután a Down-szindróma világnapját a sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban.

Nem gyűlt ugyan össze a járvány előtt megszokott nagy társaság – amikor Brassóból, Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, illetve Gyergyószentmiklósról is jöttek, és egy-egy ilyen alkalommal 50–60 család találkozott, megosztva egymással örömeit és gondjait –, de vidámságban így sem volt hiány.

Hírdetés

A jelenlevőket Zelenák József lelkész köszöntötte. Beszédét az Úr az én kősziklám, váram és megmentőm bibliai idézetre építette, és arra bátorította hallgatóit, hogy ebből merítsenek erőt a nehézségeik leküzdéséhez, reményt az újrakezdéshez. A következő műsorszámhoz nem kellett biztatás: a Bartimeus játszóház kisebb és nagyobb gyermekei táncra perdültek, és megmutatták, tanultak a Sport-All Z Dance oktatóitól. Ezek után ismét elcsendesedett kissé a társaság, de csak azért, hogy néhány perc múlva már nagyokat kacagjon az Udvarhely Bábműhely vásári játékán, Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjain. Miután minden jóra fordult, nagy izgalommal vonult ki mindenki a templom előtti terecskére, ahol sok-sok színes léggömböt eresztettek szélnek: vigye hírét az összetartó kis közösségnek, amelynek tagjai végül együtt ültek le a minden jóval megrakott, játékokkal és tereferével is fűszerezett asztalhoz.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »