Babiš ismertette az államfővel a cseh kormány miniszterjelöltjeinek névsorát

Andrej Babiš, az októberi csehországi képviselőházi választásokon győztes Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott elnöke szerdán délután Prágában átadta Petr Pavel államfőnek az új cseh kormány miniszterjelöltjeinek névsorát.

A miniszterjelölteket kedden este hagyta jóvá az új hárompárti kormánykoalíció.

A miniszterelnöki tisztséget várhatóan Andrej Babiš fogja betölteni, az általa vezetett ANO-nak további nyolc minisztere lesz az új 16 tagú kormányban, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom három, míg az Autósok párt négy miniszteri posztot kap.

Babiš a találkozó után újságíróknak nyilatkozva elmondta:

az államfő a következő két hétben találkozni kíván az egyes miniszterjelöltekkel, hogy megismerje elképzeléseiket, terveiket.

Petr Pavelnek az ANO elnöke szerint csak a környezetvédelmi miniszternek jelölt Filip Turekkel szemben vannak kifogásai, aki az Autósok tiszteletbeli elnöke. Tureket korábban a külügyminiszteri posztra szerette volna jelölni pártja, de az interneten régebben megjelent, rasszistának és idegengyűlölőnek ítélt bejegyzései miatt komoly bírálatokkal illette a közvélemény. Maga az államfő is azt mondta: ha bebizonyosodna, hogy a bejegyzéseket valóban Turek írta, akkor nem tudná kinevezni külügyminiszterré.

Az Autósok kitartottak Turek mellett, és csak annyit változtattak, hogy nem külügyminiszternek, hanem a környezetvédelmi tárca élére jelölték. A külügyminiszter-jelölt a pártelnök Petr Macinka lett, aki korábban a környezetvédelmi tárca várományosa volt. Macinkát is éles bírálatok érték feltételezett zöldellenes nézetei miatt.

Hírdetés

„A problémát az Autósoknak kell megoldaniuk” – jegyezte meg Babiš újságírók előtt. Több nevet a kormánytagjelöltek névsorából azonban nem árult el.

Andrej Babiš, aki 2017 és 2021 között már volt miniszterelnök, újságíróknak azt mondta: a kormányalakítás a tervek szerint halad, és reméli, hogy már kinevezett kormányfőként ő képviselheti Csehországot a december 18-ai európai uniós csúcstalálkozón.

Az államfő azt kérte Babištól:

kormányfői kinevezése előtt nyilvánosan ismertesse, hogy miként kívánja megoldani a politikusi és a vállalkozói szerepe közti összeférhetetlenséget. Amint ez megtörténik, Petr Pavel kormányfővé nevezi ki Babišt – közölte az elnöki iroda. „Természetesen megteszem”

– erősítette meg újságírók előtt az ANO elnöke.

Andrej Babiš multimilliárdos a mintegy 260 céget magába foglaló élelmiszeripari és vegyipari Agrofert holding kizárólagos tulajdonosaként egyike a leggazdagabb cseh állampolgároknak. A hatályos cseh törvények szerint a kormánytagok nem lehetnek állami támogatásra jogosult vállalatok tulajdonosai, és összeférhetetlenségüket a kinevezésük után 30 napon belül meg kell szüntetniük.

Az új kormány iránti bizalmi szavazásra várhatóan január közepén kerül sor. A 200 tagú parlamenti alsóházban az új kormánykoalíciónak 108 képviselője van.

A három párt a koalíciós szerződést már októberben aláírta, és megegyeztek a kabinet programnyilatkozatában is.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »