Babiš: Ha kormányra kerülünk, egy koronát sem adunk fegyverekre Ukrajnának

Babiš: Ha kormányra kerülünk, egy koronát sem adunk fegyverekre Ukrajnának

Andrej Babiš, az ANO mozgalom elnöke szerdán a frakcióülést követően kijelentette, hogy ha mozgalma kormányra kerül, a cseh állami költségvetésből nem fog pénzt küldeni fegyverekre Ukrajnának. Babiš szerint a cseh lőszerkezdeményezést, amelynek célja, hogy pótolja Kijev Oroszországgal szembeni védekezéshez szükséges készleteinek hiányát, közvetlenül az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének tagállamainak kellett volna megvalósítaniuk. A TASR a Novinky.cz, az iDNES.cz és a cseh Deník N portálok hírei alapján tájékoztat.

„Azt állítjuk, hogy 60 milliárdot (cca. 2,5 milliárd eurót) adunk Európának, amely Ukrajnát segíti. A mi költségvetésünkből egyetlen koronát sem adunk Ukrajnának. Nincs pénzünk a Cseh Köztársaság számára. Ukrajnát korábban közvetlenül segítettük, mostantól pedig az Európai Unión keresztül fogjuk támogatni”

– jelentette ki az ANO elnöke.

A cseh védelmi minisztérium adatai szerint Csehország 2024-ben 7,3 milliárd korona értékű katonai felszerelést adományozott Ukrajnának saját készleteiből.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a jövője az Ukrajna számára tüzérségi lőszert biztosító kezdeményezésnek, Babiš azt mondta, nincs problémája azzal, hogy a hazai fegyvergyártók Ukrajnába exportálják termékeiket.

Hírdetés

Az ANO elnöke szerint maga a kezdeményezés „rendben volt, de azt közvetlenül a NATO-tagállamoknak kellett volna végrehajtaniuk”. Babiš hozzátette, hogy a kezdeményezésen egy meg nem nevezett magáncég több tízmilliárdot keresett az ukránok kárára.

A Novinky.cz portál szerint Ukrajna tavaly a kezdeményezésnek köszönhetően 1,5 millió tüzérségi lőszert, idén pedig eddig 1,1 millió darab nagy kaliberű lőszert kapott.

Körkép-vélemény:

Án óriási botrányok voltak amiatt, hogy a cseh kormány engedte durván túlárazva tovább adni Ukrajnának a lőszereket. Fontos kiemelni, hogy a pénzt a lőszerkezdeményezsre az európai országok dobták össze, hogy a világ minden pontjáról 155 milliméteres lőszereket szerezzenek be. A csehek nyerészkedési húzásai miatt azonban a lengyelek is jelezték, hogy nem akarnak a programban részt venni.

Teraz.sk, Körkép.sk

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Petr David Josek


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »