Babiš átadta a miniszterjelöltjei listáját a cseh államfőnek

Babiš átadta a miniszterjelöltjei listáját a cseh államfőnek

Andrej Babiš, az ANO elnöke szerdán átadta Petr Pavel cseh államfőnek leendő kormányának miniszterjelöltjeit. Bár a kormányalakítás célegyenesbe fordult, a folyamat nem zökkenőmentes: az elnök továbbra is határozott kifogásokat emel Filip Turek személye ellen.

Az Autósok pártja Tureket eredetileg külügyminiszternek szánta, majd a mainstream sajtó boszorkányüldözésének hatására a környezetvédelmi tárcára jelölte át. Pavel államfő azonban közölte: jogi aggályok miatt úgy véli, Tureknek semmilyen miniszteri posztot nem szabadna betöltenie. Babiš jelezte, bár ő adott volna esélyt a jelöltnek, tiszteletben tartja az elnök véleményét, és tovább egyeztet koalíciós partnerével, Petr Macinkával.

A listán több visszatérő név mellett egy komoly szlovák vonatkozás is szerepel: az SPD jelöltjeként a közlekedési minisztérium élére Ivan Bednárik, a Szlovák Vasutak (ŽSR) jelenlegi vezérigazgatója kerülhet. A tárcák elosztása szerint az ANO nyolc minisztériumot (köztük a pénzügyet Alena Schillerovával), az Autósok (Motoristi) négyet, az SPD pedig hármat irányíthat.

Hírdetés

Az elnök péntektől kezdi meg a jelöltek informális meghallgatását, az új kormány pedig a tervek szerint december közepére állhat fel. Babiš saját összeférhetetlenségi ügyének rendezéséről későbbre ígért tájékoztatást, a csütörtöki parlamenti felszólalása kapcsán pedig humorosan csak annyit üzent az újságíróknak: „Készítsék a popcornt.”

Körkép.sk, Standard.sk

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Petr David Josek


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »