Bábi Tibor – állományból is törölve?

Pár éve egyik budapesti antikváriumban kezembe került egyik kötete, amely utoljára a szabadszállási könyvtár tulajdona volt. „Állományból törölve” – állt a kötet első oldalán, mellette egy 2003-as dátum. Az alkotó neve nem volt ismeretlen számomra, de az életművéről vajmi keveset tudtam, holott, ahogy több kritikusa is megírta, a szlovákiai magyar irodalom egyik legjelentősebb költőjéről van szó, aki az elsők között szólalt meg a második világháború után. Elkötelezett baloldali volt, s az maradt a prágai tavasz elfojtása után is, s talán túl korai halála mellett ez okozta költői vesztét is. Bizony, teljesen érdemtelenül. A 100 éve született Bábi Tibornak – ahogy Cselényi László vagy Szeberényi Zoltán  is megállapítja – ott  a helye a legnagyobbak között.

Hírdetés


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »