Bábel 2.015 – már megint nem értjük egymást

Pár nappal a tragikus párizsi események után újfent csak kapkodom a fejem, hogy milyen széles társadalmi rétegeket érdekel is valójában (?) a körülöttünk zajló események sora és háttere. Kapkodom a fejemet, mert cikkek, politikai nyilatkozatok, kommentek, blogok és magánbeszélgetések egész garmadáját látjuk, halljuk. Megszólalt már mindenki, aki számít, szakértett már minden önjelölt vagy valós szakértő, mondhatjuk, hogy „látjuk” a vélemények sorát, de én a magam részéről napok óta azon gondolkodom, hogy miért ilyen hevesek a viták, miért ilyen óriásiak a véleménybeli különbségek, hiszen papíron egy egyszerűen megítélhető dolog történt: fegyveresek orvul fegyvertelenekre támadtak, kioltották az életüket. És ölni bűn. Bűn a világ vallásaiban, bűn a vallásokat tagadók között, de öncélúan ölni még az állatvilágban is az.

Aztán éles eszemmel rájöttem, hogy ezen események bizony mindenki számára túlmutatnak önmagukon, és több, önmagában is feloldhatatlan problémakört érint: vallás, együttélés, bevándorlás-politika, szabadságjogok, sajtó(szabadság), humor és esztétika, Európa és európaiság, sorolhatnám.

Ezeket a kérdésköröket megvizsgálva rájöhetünk, hogy egy közös tulajdonságuk biztosan van: nem lehet őket patikamérlegen mérni, nem lehet őket száz százalékban törvénybe foglalni, nem lehet a fekete-fehér pontig leegyszerűsíteni, ugyanis mindegyik alapját az ember belső lényege, a lélek és a szellem határozza meg. Ez bizony nem anyagi természetű, nincs benne ÁFA-tartalom, testzsírszázalék, BUX-index, árfolyam.

Hírdetés

Talán pont azért lettünk ilyen hevesek, mert valahol belül újra szembesültünk azzal, hogy a mindennapi megélhetési harcok között/után/felett más küzdelmeink is vannak (lennének), részben belül, részben egymás között, részben a mindenkori hatalommal szemben. És ha már rájöttünk, bizony azzal is szembesülnünk kellett, hogy ezt a harcot eddig (és ezután sem…) vívtuk, vívjuk meg. Saját magunkkal sem. Ugyanis huszadlagossá vált számunkra, hogy mit jelent a hit, hogy hol van a jó ízlés határa, hogy meddig tart az én jogom, és hol kezdődik a másiké, hogy mit jelent lelkileg és szellemileg európainak lenni (nem egyenlő Schengen..)

Bővebben!


Forrás:jobbegyenes.blog.hu
Tovább a cikkre »