„B.szódjon meg Magyarország, rosszul bántak velünk”

Pofozkodó rendőrökről számolt be egy szír menekült a brit Independentnek. A szír már másodszor ad interjút, úgy látszik, a százezres tömegből midig megtalálják a liberális firkászok azt a személyt, aki hajlandó rémmesékkel traktálni a nyájas publikumot. Nem elég a milliók ráfordítása, a fejedelmi körülmények, a buta idegen azt szajkózza, amit a liberálisok a szájba adnak neki.

A magyar határon átlépve tiszta ruhába öltöztek és a hátizsákjaikat is hátrahagyták, mert azt mondták nekik: akit hátizsákkal látnak mászkálni, arról azonnal tudják, hogy menekült. De ez nem segített, végül a rendőrök elkapták őket. Azt mondta, elég rosszul bántak velük, folyamatosan ordibáltak, nem adtak vizet, volt, aki angolul kiabálta, hogy „basszátok meg”. Végül Győrbe vitték őket, ahol börtönkörülmények közt voltak és azt mondták nekik: ha nem adnak ujjlenyomatot, megverik őket és visszaküldik Szerbiába.

Hírdetés

A szír férfi azt mondta: megkérdezték, hogy akar-e menedékjogot kérni, mire azt felelte: tovább akar menni Németországba. Erre a rendőr dühbe gurult és kétszer arcon ütötte, ezután inkább adott ujjlenyomatot. Ezek után elhagyhatta a „börtönt”. „Baszódjon meg Magyarország, rosszul bántak velünk” – jegyezte meg dühösen a férfi


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »