Azzal dicsekszik a fideszes államtitkár, hogy tízszer annyi pénzt ölnek a cigánytelepekbe, mint a szocionisták

Azzal dicsekszik a fideszes államtitkár, hogy tízszer annyi pénzt ölnek a cigánytelepekbe, mint a szocionisták

Egészségügyi és oktatási fejlesztéseket is tartalmazó komplex program indul a telepeken élők helyzetének javítására – mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár pénteken az MTI-nek, a Hajdú-Bihar megyei Pocsajon tartott sajtótájékoztatója után.

Czibere Károly közölte, Magyarországon 1384 telep van, ahol izoláltan, rossz infrastrukturális körülmények között laknak az emberek. A 2015 őszén elfogadott telepstratéga célja ezen szegregátumok felszámolása vagy rehabilitálása. A részletekről szólva elmondta: a komplex fejlesztések során szűrővizsgálatokkal javítják a telepeken élők egészségét, segítik a hátrányos helyzetű gyerekek iskolai felzárkózását, ösztönzik az iskola befejezését, szakmák elsajátítását, OKJ-s képzések elvégzését, ezáltal pedig növelik a foglalkoztatási esélyeket.

A minden hetedik telepet elérő projektre 45 milliárd forint jut európai uniós forrásból. Ez tízszer akkora összeg, mint 2010 előtt, amikor csupán négymilliárd forintot szánt erre az akkori kormány – tette hozzá az államtitkár.

A program alapvetően a helyi közösségek megerősítésére, a helyi erőforrások feltárására épül, mert a hosszú távú fenntarthatóságot csak úgy lehet garantálni, ha a helyi közösségek tagjai egyetértenek a fejlesztések szükségességében – hangsúlyozta Czibere Károly. Kitért arra is: a kormány elkötelezett a lakhatási szegénység csökkentése mellett, az ennek érdekében hozott intézkedések pedig eredményesek.

Hírdetés

A foglalkoztatás bővülésének, a reáljövedelem emelkedésének, a közfoglalkoztatás kiterjesztésének, a rezsicsökkentésnek és a devizahitelesek segítésére tett intézkedéseknek köszönhetően 2012 vége óta valamennyi szegénységi mutató javult, a lakhatási szegénységgel veszélyeztettek száma pedig a felére csökkent. A hiteltörlesztés nehézségeire panaszkodók aránya például 27-ről 16 százalékra, a lakás kifűtésével küzdőké pedig 15-ről 7 százalékra esett vissza – mondta Czibere Károly.

(MTI)

"A magyar gazdaság ereje lehetővé teszi" – EU-s pénzből vett élelmiszercsomaggal kampányol az államtitkár

Egyszerűen kizárták azokat a pályázókat, akik a fideszes haveroknál olcsóbban adták volna termékeiket

A "Híd a munka világába" után itt az "Út a diplomához" – százmilliókból nevelnék ki a "roma értelmiséget"

Már az óvodában összezárják a "roma és nem roma" gyerekeket, hogy leszámoljanak az elkülönítettség kultúrájával


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »