Aztán a pízszagra előkerültek a rokonyok…

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy felnőtt és három fiatalkorú „férfi”, valamint egy tizenhárom éves „lány” ellen csoportosan elkövetett rablás bűntette és csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt.

2017. november hó első napjaiban az éjszakai órákban az egyik fiatalkorú vádlott a Miskolc belvárosában lévő bevásárlóközpont kijáratánál – az ügyészség megfogalmazása szerint – „szóváltásba keveredett” az üzletet akkor elhagyó négy sértettel, három férfivel és egy nővel, valamint egy további ott tartózkodó férfival.

A sértettek elhagyták a helyszínt, azonban a vádlott az időközben odaérkező rokonaiból és barátaiból álló 13 fős társaságnak odakiabált, hogy jöjjenek, mivel az egyik sértettnél pénz van.

A társaságból kivált a további négy vádlott, valamint még hét férfi, és további két gyermekkorú „fiú”. Mindannyian követték a sértetteket, és többször megállásra szólították fel őket. Azok menekülni kezdtek, közülük az egyik férfi megbotlott, így a vádlottak közül három férfi és egy gyermekkorú fiú utolérte, és azonnal bántalmazni kezdték, arcon ütötték, rugdosták.

Hírdetés

Ezt látva a többiek elfutottak, de a vádlottak és gyermekkorú társaik üldözték őket. Mikor egy társasház mögötti gépjárműparkolóba értek, zsákutcába jutottak, nem tudtak hová menekülni, így a két férfi és a nő a ház falából kiálló villámhárítón felmászott a légkondicionáló berendezéshez.

A sértettek közül az egyik férfi már nem tudott a társai után mászni, így őt a felnőtt korú és az egyik fiatalkorú vádlott megfogta, földre térdeltették, majd több alkalommal pofon ütötték és fejbe rúgták.

A bántalmazáshoz csatlakozott még két fiatalkorú vádlott is, akik ököllel ütötték. A vádlottak közül a felnőtt korú férfi, a fiatalkorú lány a sértettektől értéktárgyakat akart megszerezni, ezért kövekkel és fadarabokkal dobálták őket, azt kiabálták nekik, hogy pénzt vagy életet, különben meghaltok!

A sértettek 600 forintot, valamint egy 500 forintos papírpénzt és még 60 forint összegű aprópénzt dobtak le a vádlottaknak.

A cselekménynek az vetett véget, hogy a társasház egyik lakója felfigyelt a kiabálásra és értesítette a rendőrséget. Az ügyészség a felnőtt korú vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást, a fiatalkorú lánnyal szemben javítóintézeti nevelést, míg a további három fiatalkorú férfival szemben próbára bocsátás intézkedést indítványozott pártfogó felügyelet egyidejű elrendelésével – áll a közleményükben.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »