„Azt mondtam, a szocialistáknál rosszabb nem lehet, de úgy látszik, mégis!”

A kistelepüléseken már hetek óta elfogyott a szociális célú tűzifakeret. Senki nem számított ilyen hosszú, hideg télre, és sok helyen nem tudnak begyújtani. Kübekháza polgármestere hiába kért segítséget a Belügyminisztériumtól. Néhány magánember és egyház viszont segítségükre sietett.

Orsi öt gyereket nevel Kübekházán. Férje Szegeden tanít egy középiskolában. Házukba sikerült központi fűtést szereltetni, ami hatékonyabb a korábbi rendszernél, de tél végén már így sem jut nekik tűzifára. Mostanában azokkal a tojástartókkal tüzelnek, amelyeket egy Győr melletti üzletember ajánlott föl a falunak.

„Ezzel is nagyon jó meleget lehet csinálni, így stószokban befér. Mint egy olcsóbb fával, mint egy nyárfával ugyanolyan meleget. Hát, egy nap egy ilyen megy el, de fával vegyítve. Tehát simán nem lehet vele, mert nincsen parazsa” – magyarázta a nő.

105 családnak tudtak adni 1-1 köbméter fát, de az erre szánt keret már rég elfogyott. Az önkormányzat udvarán alig maradt kiosztható tüzelő, főleg keményfa.

„Ez egy fenyő, karácsonyra kaptuk egy szegedi vállalkozótól, hatalmas volt, és hát ünnepek után ezt is föláldoztuk arra, hogy tüzelője legyen a falu lakóinak” – mondta Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere.

Hírdetés

A településvezető a Belügyminisztériumtól kért pluszpénzt, az államtitkár válaszában a Magyar Közlönyből idézte a vonatkozó jogszabályt, konkrét segítséget nem ígért.

„Szerintem olyan felelőtlenség van ebben az országban vezetői szinten, hogy elképesztő! Nézze: negyedik ciklus óta vagyok polgármester, elég sok mindent megláttam. Azt mondtam, a szocialistáknál rosszabb nem lehet. De úgy látszik, hogy lehet! És ez egy szomorú dolog, hogy miközben nagy kereszteket vet a kormány, és azt mondja, Isten áldd meg a magyart, meg hogy milyen keresztények, éppen az a keresztény attitűd hiányzik belőlük, hogy a szegényekre, kicsikre, árvákra, özvegyekre gondot viselni” – tette hozzá Molnár Róbert.

Kübekházán még nem követelt életet a hideg tél, igaz, a polgárőrök rendszeresen járőröznek, és ahol jégvirágos az ablak, vagy nem füstöl a kémény, oda bekopognak. Sokan ugyanis szégyellik a szegénységüket, és nem kérnek segítséget.

Nem csak a falvakban, a nagyobb városokban is nőtt az igény a szociális tűzifára.

„Az idei költségvetésben egy nagyobb számot állítottunk be, 2 millió forinttal emeltünk, úgyhogy a soron következő télen 15 millió forint értékben fogunk tűzifát osztani a rászorulóknak” – mondta Joób Márton, szegedi képviselő.

Szegeden is évről évre egyre többen pályáznak, idén 350 családnak jutott tűzifa.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »