Azt hitték, hogy bekerítették az eunácikat, mégis ők ellenőrzik az utakat Kárpátalján

A Jobb Szektor (PSZ) tagjai huszonnégy órás üzemmódban ellenőrzik Lemberg megye útjain a Kárpátalja felé tartó átmenő forgalmat. Állításuk szerint arra ügyelnek, hogy a biztonsági erők ne jussanak át Munkács felé, és ott ne szervezhessenek újabb provokációkat.

A szervezet szerint a kijevi autóút lembergi bevezető szakaszán, Hamalijivka községben felállított ellenőrző ponton felváltva állandóan mintegy 20 férfi tart éjjel-nappali ügyeletet. Mindegyikük golyóálló mellényt és acélsisakot visel – írja a Kárpátinfó.net a Zaxid.net lembergi hírportálra hivatkozva.

Hírdetés

A PSZ állítólag azt figyeli, hogy katonai járművek, haditechnika ne haladhasson át Kárpátalja irányába. Tarasz Hamer, a PSZ katonai szárnyának számító Önkéntes Ukrán Hadtest (DUK) 2. tartalékos zászlóaljának parancsnoka azt nyilatkozta, hogy az ellenőrző pontokon szolgálatot teljesítők békés emberek. „De ha át akarnak törni, erőszakot alkalmaznak, bűnös parancsra cselekszenek, akkor más módon állítjuk meg őket”.
A beszámoló szerint a terepruhások az út négy sávjából csak az egyiket zárták le, és szelektálva állítják meg a buszokat, civil személygépkocsikat. Az ellenőrzés félelmet kelt a közlekedőkben, mert nem tudják, milyen okból tartóztatják fel őket – olvasható a riportban.

A PSZ részlegesen lezárta a Ternopil felé vezető autóutat is Zolocsiv város mellett, és állítólag a közlekedésrendészet és a rendőrség ezen a szakaszon sem avatkozik be. Ugyanakkor Dmitro Zaharia, Lemberg megye rendőrparancsnoka figyelmeztette az útlezárókat, hogy ne lépjék túl a törvényesség határát, mert az állampolgárok jogainak és szabadságjogainak a korlátozása büntetőjogi felelősségre vonással jár.

A Kártpátinfó.net oldalán az útellenőrzésről egy videó is megnézhető, ezen úgy tűnik, hogy nincs a PSZ tagjainál fegyver, vagy legalábbis nem akarják a fegyvereik felfedésével megrémíteni az autósokat.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »