Azonosították és elfogták a pozsonyi késes támadás elkövetőjét

Azonosították és elfogták a pozsonyi késes támadás elkövetőjét

Elfogták azt a férfit, aki március 1-jén hajnalban Pozsony belvárosában, a Štúrova utcában megsebesített egy húszéves fiatalt, azért mert az anyanyelvén, magyarul beszélt. A rendőrség garázdaság vétsége miatt vádat emelt a 42 éves, pozsonyi illetőségű Jozef ellen – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Lukáš Pecek, a pozsonyi kerületi rendőrség szóvivője.

 A nyomozás jelenlegi állása szerint a támadás előzménye egy négyfős fiatal társaság és a gyanúsított közötti szóváltás volt egy gyorséttermi stand előtt, hajnali két óra körül.

A férfi először verbálisan támadt a magyar nemzetiségű fiatalokra, majd a helyzet  odáig fajult, hogy a támadó kést szorított a sértett állához, és megsebesítette őt. A fiatal a támadás következtében orvosi ellátásra szorult, sérülését a készültségen látták el.

A hír jelentős felháborodást váltott ki. A késes támadást mások mellett a Magyar Szövetség is határozottan elítélte. A párt elnöke, Gubík László egy sajtótájékoztató folyamán kijelentette, hogy a Magyar Szövetség a lehető leghatározottabban elutasít minden olyan erőszakos cselekményt, amelynek során bárkit a származása vagy a közösségi hovatartozása miatt atrocitás ér, legyen szó verbális vagy fizikai támadásról.

Hírdetés

Amennyiben a bíróság bűnösnek találja a férfit, a vádlottat akár hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik. A hatóságok tovább folytatják a nyomozást az ügyben.

BN/TASR/Felvidék.ma

 

 


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »