A brit rendőrség csütörtökön bejelentette, hogy a manchesteri zsinagóga elleni támadás gyanúsítottja egy szíriai származású brit állampolgár. A rendőrség az elkövetőt agyonlőtte és három személyt őrizetbe vett – jelenti a TASR hírügynökség az AFP, a Sky News és a CNN híradásai alapján.
„Megerősíthetjük, hogy bár a hivatalos azonosítás még nem történt meg, úgy véljük, a mai támadásért a 35 éves Jihad al Shamie a felelős. Ő egy szíriai származású brit állampolgár”
áll a terrorelhárítási rendőrség közleményében. A rendőrség már korábban közölte, hogy a támadót a beavatkozás során lelőtték.
A Sky News értesülései szerint a férfi neve nem szerepelt a brit kormány „Prevent” elnevezésű terrorelhárítási programjának nyilvántartásában.
A rendőrség megerősítette továbbá, hogy három gyanúsított van őrizetben, akiket „terrorcselekmények elkövetésének, előkészítésének és az azokra való felbujtásnak gyanújával” vettek őrizetbe. Két harmincas éveiben járó férfiról és egy hatvanas éveiben járó nőről van szó.
Scotland Yard: terrorcselekmény volt a manchesteri zsinagógánál elkövetett támadás
A manchesteri zsinagóga elleni támadást a rendőrség terrorcselekménynek minősítette. A helyszínen két férfit holttá nyilvánítottak, további három férfi pedig súlyos sérülésekkel kórházban van. Az egyik férfit megszúrták, a másikat a támadásban használt jármű gázolta el. Egy harmadik férfi később jelentkezett a kórházban olyan sérüléssel, amelyet feltehetően akkor szerzett, amikor a rendőrök megfékezték a támadót.
A támadás célpontja a Manchester Crumpsall nevű elővárosában található Heaton Park zsidó gyülekezet zsinagógája volt, helyi idő szerint reggel 9:30 körül (10:30, közép-európai nyári idő szerint), a legszentebb zsidó ünnep, a jom kippur (az engesztelés napja) imádságai alatt. Sir Stephen Watson, Greater Manchester rendőrfőkapitánya sajtótájékoztatón elmondta, hogy a gyanúsított először autójával a zsinagóga előtt álló emberek közé hajtott, majd késsel támadt az egyik biztonsági őrre. A támadás idején sok hívő tartózkodott az épületben, de a biztonságiak és a rendőrség azonnali reakciójának köszönhetően a támadó nem jutott be a zsinagógába.
teraz.sk
Nyitókép forrása: mti/epa
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


