Azonosították a londoni terrortámadás elkövetőjét

Az Egyesült Királyságban született, néhány éve pedig a hatóságok is felfigyeltek a londoni merénylőre – jelentette be Theresa May brit miniszterelnök csütörtökön. Mint mondta, néhány éve a brit elhárítás (MI5) vizsgálatot folytatott ellene szélsőséges nézetei miatt. A kormányfő közölte azt is, hogy a tettes, akit továbbra sem neveztek meg, egyedül hajtotta végre a támadást, és nincs okuk azt feltételezni, hogy további merényletek következnének.

May hozzátette ugyanakkor: ez múltbeli ügy, a merénylő az elmúlt időszakban nem került a hírszerzés látókörébe, és nem voltak előzetes hírszerzési értesülések arról, hogy mire készül.

Hírdetés

A brit kormányfő elmondta azt is, hogy a parlament melletti Westminster hídon elkövetett gázolásos merénylet sérültjei között – tizenkét brit állampolgár mellett – három francia gyermek, valamint két román, négy dél-koreai, két görög és egy-egy német, lengyel, ír, kínai, olasz és amerikai állampolgár van.

Theresa May megerősítette, hogy a Nagy-Britanniában érvényes terrorkészültségi szint – amely jelenleg a második legmagasabb – nem változik.

A brit miniszterelnök hangsúlyozza: nincs olyan hírszerzési értesülés, amely küszöbönálló újabb terrortámadás veszélyét jelezné.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »