Azonosította a rendőrség a Pozsonyt rettegésben tartó neonáci banda tagjait

Azonosította a rendőrség a Pozsonyt rettegésben tartó neonáci banda tagjait

Azonosította a rendőrség a Pozsonyt rettegésben tartó neonáci banda tagjait Kulcsár Péter2025. 02. 04., k – 11:45

A csoport hónapok óta a főváros utcáit járja.

A rendőrség beazonosított több személyt, akik egy neonáci banda tagjaiként támadásokat intéztek különböző kisebbségekhez tartozó emberek, úgymint külföldiek és romák ellen. Az inzultusok után elmenekültek a helyszínről, miközben mobiltelefonnal mindent felvettek, a felvételeket pedig a közösségi hálón megosztották.

„A közzétett videókat a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi szakosztálya elemzi. Kollégáink eddig több maszkos személyt is azonosítottak, akik az említett felvételeken szerepelnek. A megszerzett információk alapján megállapítjuk, hogy a rendőrséget tájékoztatták-e a szóban forgó incidensekről, illetve, hogy van-e bármilyen információnk ezekről az esetekről” – tájékoztatott Facebookon a rendőrség.

A hatóságok széleskörű operatív és házkutatási tevékenységet folytatnak annak érdekében, hogy konkrét személyekkel szemben büntetőjogi felelősségre vonást tudjanak kezdeményezni.

„Az eljárás keretében végrehajtott akciók jellegéből adódóan azonban taktikai okból nem áll módunkban a nyilvánosság számára részletesebb tájékoztatást adni az elvégzett vagy betervezett akciókról” – olvasható a közleményben.

A térfigyelő kamerák felvételein szereplő személyeket mind egy szálig sikerült azonosítaniuk, de a nyomozás során sem sikerült kapcsolatba hozni a bejelentett eseteket. A rendőrség szerint a banda tagjai véletlenszerűen választották ki támadásaik célpontjait.

Hírdetés

Az üggyel összefüggésben a hatóságok azt kérték a nyilvánosságtól, amennyiben találkoznak olyan emberekkel, akik bandába verődve agresszív viselkedést tanúsítanak, netalán szándékosan félelmet keltenek másokban, feltétlenül tegyenek bejelentést a 158-as segélyhívón, privát Facebook-üzenetben, illetőleg bármelyik rendőrőrsön.

Kapcsolódó cikkünk

A rendőrség büntetőeljárást indított szélsőséges bűncselekmények miatt, amelyek mögött egy pozsonyi maszkos banda állhat – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Michal Szeiff fővárosi rendőrségi szóvivő.

„A bandatagok a sajtó információi szerint több helyen, Pozsony központjában fizikailag támadtak meg főként különböző kisebbségi csoportokhoz tartozó embereket, és más bűncselekményeket is elkövettek” – mondta el Szeiff.

A szóvivő hozzátette, hogy a nyomozás még folyamatban van. „A rendőrök továbbra is végzik az ilyenkor szükséges vizsgálatokat, amelyek célja a médiában megjelent összes információ megfelelő ellenőrzése, valamint a konkrét személyek büntetőjogi felelősségre vonása” – közölte.

A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy ha bármilyen információval rendelkeznek az említett banda tevékenységével kapcsolatban, vagy ha esetlegesen a csoport által elkövetett fizikai támadás áldozatává váltak, forduljanak a hatóságokhoz.

Néhány napja olyan fotókat küldtek a Nový Čas szerkesztőségébe, amelyeken egy álarcot viselő banda tagjai láthatók. Akkor még nem indult eljárás, csupán azt állították róluk, hogy Pozsony utcáit járják, és félelmet keltenek a lakosokban.

(TASR)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »