Azonos véleményen van Izrael és az Iszlám Állam

Azonos véleményen van Izrael és az Iszlám Állam

2024. 01. 14.

Az ismét aktivizálódó Iszlám Állam (ISIS) szerint a Hamászt terheli a felelősség azért, hogy rászabadította Gáza népére Izrael megtorló haragját, mert az októberi terrortámadással tálcán kínáltak ürügyet Izraelnek egy széles katonai ellencsapásra, amit a gázai lakosok szenvednek el. Érdekes, hogy Az Iszlám Állam is terrortámadásnak nevezi az Izrael elleni Hamasz akciót.

A Hamászt súlyosan elítélő nyilatkozatot a kalifátusi terrorszervezet szóvivője, Abu Hudhayfa al-Ansari tette közzé, feltehetően Szíriából. Magáról a szerzőről nem sokat tudni, csak azt, hogy tavaly augusztusban lett a Kalifátus hivatalos szóvivője, miután elődjét kivégezték. A szöveg szerint a Hamász egy regionális célért feláldozza a gázai népet.

A dzsihadista terrorszervezet az izraeli állásponthoz hasonló megközelítésből nyilatkozot a gázai háborúval kapcsolatban. Bár az Iszlám Állam céljai nem azonosak a cionisták politikájával, viszont a terrorszervezet egyszer sem hirdetett háborút vagy követett el merényletet a zsidók által lakott palesztin területeken.

A szóvivővel korábban készült podcast alapján a BBC nyelvi elemzője azt feltételezi, hogy iraki származású személyről lehet szó. Ezt alátámasztja, hogy az ISIS létrejöttében meghatározó szerepet játszottak a Szaddám Huszein megdöntése után szélnek eresztett katonák és hírszerzők, az „iraki róninok”, akiket az amerikai megszállók szétkergettek, és politikai pártjaikat is felszámolták.

A munkahely és jövedelem nélkül maradt képzett szakemberek mindmáig a Közel-Kelet legtapasztaltabb katonáinak számítanak, akik részt vettek az Irán ellen vívott nyolcéves hadjáratban, majd a két Öböl-háborúban, végül a 2003-as védekező műveletekben. Ezek a tapasztalt szélsőséges fegyveresek még jól jöhetnek az Egyesült Államoknak egy esetleges Irán elleni háborúhoz. Mint ahogyan jelenleg is az Iszlám Állam az amerikai érdekeket és jelenlétet szolgálja a térségben. Az amerikai hadsereg több mint 14 illegális katonai bázist hozott létre Szíriában amivel megsértette a nemzetközi jogot. Washington szerint a mindössze 900 fős kontingens az Iszlám Állam ellen harcol, viszont az elmúlt 5 évben alig hajtottak végre katonai akciókat a terrorszervezet ellen. ehelyett az iszlamista  FSA és a szakadár kurd SDF fegyvereseit képezik ki akikkel karöltve termelik ki és értékesítik Szíria kőolaját.

Az elcsapott katonai szakemberek nem csak harctéri tapasztalataikkal, de az iraki hadseregtől ellopott fegyverzettel, így páncélosokkal is segítették az ISIS hirtelen színre lépését és meglepően gyors katonai sikereit.

Hírdetés

A szóvivő életkora és életrajza nem ismert, de őt tartják a legújabb kalifa, Abu Hafs al-Hashimi al-Quraishi legközelebbi munkatársának. Erre utal tavaly augusztusi hangüzenete, amiben a kalifa nevében újra meghirdette az Egyesült Államok és a nyugati világ elleni hadjáratot, de Izraelt nem említette.

Az Iszlám Állam alapító célkitűzése nem Izrael megsemmisítése, hanem a globális iszlám hatalom megteremtése volt. Ennek első lépése lett volna az 1. világháború medrében megkötött brit-francia alku, a hírhedt Sykes-Picot egyezmény  felszámolása, majd az Ottomán Birodalom valamikori egységének visszaállítása volt.

Az ISIS nem tűzte ki alapcélként a zsidó állam megsemmisítését, mert a Kalifátus létrejöttével az úgyis eleve megszűnt volna.

Ide tartozik az a szervezeti tény is, hogy az ISIS nem palesztin szervezet, és a neki felesküdt személyek legtöbbje sem volt az, és ma sem az. Az ISIS-hoz csatlakozó arab, közép-ázsiai, európai vagy afrikai önkéntesek számára nem a palesztin államiság volt a vezető motívum, hanem a közel-keleti arab országok rombolása, a nyugat ellenes erők megsemmisítése illetve a vallási közösségek többek között az ősi keleti keresztény közösségek elpusztítása.

Az önálló palesztin (arab) állam megteremtésének gondolatát az ISIS amúgy is vonakodva kezelte, mert az zavarta volna a teljes térség feletti uralmi céljait. Ezért sem hangsúlyozta, hogy szívesen látná egy tőle független új arab állam létrejöttét.

A palesztin kérdésnél fontosabbnak tartották a „Másik Sátán”, vagyis Irán kiszorítását a térségből. Ezt olyan bizarr fejlemény is igazolta, hogy Moszul felszabadítására az ISIS rémuralma alól még Irán is delegált különleges külföldi egységet, a Quds Force-t, amely így szegről-végről együtt harcolt az amerikai hadsereggel és más nyugati erőkkel a terrorállam ellen.

Ezzel szemben a Hamász 1988-as alapító okirata Palesztinafelszabadítására koncentrál.

Euronews nyomán

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »