Azoknak járnak milliós kártérítések, akik nem járatták iskolába gyermekeiket?

„Újabb, az igazságérzetet bántó részletek” derültek ki a gyöngyöspatai iskolaügy kártérítési perével kapcsolatosan – írta kedden a Facebook-oldalán a térség fideszes országgyűlési képviselője. Azt kérdezte: igazságos-e, hogy most azoknak járnak milliós kártérítések, akik nem járatták rendesen iskolába gyermekeiket?”.

Hírdetés

Horváth László kiemelte: a peranyagból kiderül, hogy több gyöngyöspatai cigány tanulónak több száz óra hiányzás miatt évet kellett ismételnie. A bíróság döntése kártérítést ítélt meg azután az év után is, amikor hiányoztak, és az évismétlés után is. Van olyan pernyertes tanuló is, aki harmadik osztálytól hatodik osztályig több mint ezer órát hiányzott az iskolából.
   
„Hol van a pernyertes gyöngyöspatai cigány tanulók és családjaik felelőssége?” – tette fel a kérdést a képviselő, hozzátéve: 260, 350, 399 vagy akár 550 tanórai (több mint 5 hónap) hiányzással is igazságos-e a kártérítés, jár-e a pénz az egész tanévre? Sőt, a hiányzások miatt megismételt tanévre is?” – firtatta.
   
A bíróság szerint ezzel semmi gond nincs – írta a politikus. Idézett az ítéletből: „a törvényszék jogi álláspontja szerint nincs jogi relevanciája annak a körülménynek, hogy az érintett tanulók milyen okból ismételték meg az általános iskola valamelyik osztályát…”.
   
Mint írta: a bíróság kizárólag az iskola felelősségévé tette azt, hogy egy gyerek jár-e iskolába vagy sem. Márpedig, a képviselő szerint „egyoldalú és méltánytalan igazságtalanság” mindenért az iskolát okolni. Minden családnak kötelessége iskolába járatni gyerekeiket, azoknak is, akik most türelmetlenül követelik a többmilliós kártérítést.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »