Azért van, aki ellenáll az LMBTQ-lobbinak

Azért van, aki ellenáll az LMBTQ-lobbinak

Homoszexuális körökben terjed a szörnyű hír, miszerint egy alabamai cég nem hajlandó kinyomtatni a Dél-Alabamai Egyetemen a sokszínűségről és az elfogadásról szóló magazint. A cég döntését azzal indokolta, hogy a lap témája nem egyezik vallásos nézeteikkel.

A szerkesztő szerint a céget az LMBTQ-téma késztette arra, hogy visszautasítsák az új magazin nyomtatását, hiszen 2012 óta készségesen segítették például az egyetemi újság kiadását.

Hírdetés

Az Interstate Printing honlapján úgy reagált a történtekre: bármit megtesznek annak érdekében, hogy a Mindenható Urat szolgálhassák – írja az Advocate.

Az egyetemi nyomda természetesen diákjai segítségére sietett. Lavírozva a káposzta és a kecske jóllakottságérzete között közleményt adott ki, amelyben támogatta a sokszínű diákokat, ugyanakkor az Interstate Printing jogát is, hogy vallási alapon válassza meg, milyen munkát vállal el.

„A Dél-Alabamai Egyetem elkötelezett a véleménynyilvánítás szabadsága és a különböző nézetek mellett. Tiszteljük a hallgatóinkat, amiért bátran hangoztatják meggyőződéseiket. Ugyanakkor tiszteletben tartjuk az egyének és magáncégek jogait is, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek értékeiket tükrözik. Reméljük, hogy még így is egészséges és építő jellegű párbeszédek születhetnek az eltérő nézőpontokból” – írták.

Hunhír.info

Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »