Azért ölték meg Valkót, mert védekezett

Azért ölték meg Valkót, mert védekezett

Nem egész nyolc év nyomozás után a rendőrség végleg lezárta Ernest Valko ismert ügyvéd, a csehszlovák Alkotmánybíróság volt elnökének meggyilkolása ügyében indított vizsgálatot, Valko rablótámadás áldozata lett.

Nagy sikerként könyvelte el a rendőrség, hogy ilyen hosszú idő után sikerült lezárni a nyomozást, a gyilkosság során használt fegyvert csak tavaly, hét évvel a történtek után találták meg egy Bazinhoz közeli víztározóban. Branislav Zurian, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) illetékes osztályának vezetője szerint az ügyben eljáró nyomozó augusztus 16-án tett vádemelési javaslatot két személy, a 43 éves Jozef R. és a 45 éves Jaroslav K. ellen. Az előbbit gyilkossággal vádolják, amiért 20-tól 25 évig terjedő szabadságvesztés jár, az utóbbit pedig rablással, amiért legtöbb 12 éves szabadságvesztést kaphat.

Zurian szerint a nyomozás során sikerült igazolni, hogy a tettesek nem megrendelésre gyilkolták meg az ügyvédet, sőt, nem is azzal a szándékkal hatoltak be a házába, hogy megöljék. „Több lehetséges forgatókönyvön dolgoztunk, végül az igazolódott be, amelyet elejétől fogva a legvalószínűbbnek tartottunk” – mondta Zurian. Az esetet annak ellenére is sikerült pontosan dokumentálni, hogy a gyanúsítottak vallomása néhány pontban nem egyezett. Jelenleg mindkét gyanúsított egyéb súlyos bűncselekmények elkövetéséért van rács mögött.

Valkót 2010. november 9-én lőtték le a saját házában. Arról, hogy nagy valószínűséggel rablótámadás áldozata lett, az akkori rendőrfőkapitány, Jaroslav Spišiak is beszélt.

Hírdetés

 

Már nem kételkedik a rendőrség abban, hogy Ernest Valko közismert ügyvédet nyolc évvel ezelőtt nem a munkája miatt ölték meg, hanem egy rablótámadás áldozata lett.

A gyilkosság éveken át rendkívüli módon foglalkoztatta a közvéleményt, többször elhangzott, hogy politikai gyilkosság történhetett, mivel Valko ismert és befolyásos ügyvéd volt, nagyon kényes ügyekkel foglalkozott. Az államot képviselte például a Tipos-ügyben, amelyben százmilliókról volt szó, vagy a Szlovák Gázműveket (SPP) a korábbi igazgató, Ján Ducký váltóinak ügyében.

Branislav Zurian, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) illetékes osztályának vezetője elmondta, hosszú idő után s a terhelő bizonyítékok hatására a két gyanúsított, Jozef R. és Jaroslav K. elismerte bűnösségét. Mint kiderült, 2010 novemberében döntötték el, hogy megpróbálják kirabolni Valko házát. Azt gyanították, hogy jelentős mennyiségű készpénzt tart magánál. Napokon át figyelték a házát, szokásait. November 10-én, mielőtt Valko hazatért volna, behatoltak a telkére, az ablakon keresztül ismeretlen, rendkívül büdös vegyszert öntöttek a házba, majd elbújtak a kertben. A terv bevált, ugyanis amint Valko hazatért, kinyitotta a teraszajtókat, hogy kiszellőztessen. A két tettes ekkor hatolt be a házba. Rátámadtak az ügyvédre. Verekedni kezdtek, Valko védekezett, ám a dulakodás során Jozef R. kilőtt egy töltényt a lőfegyveréből. A találat a mellkasán érte a jogászt, aki a helyszínen meghalt. Ezt követően átkutatták a kofferét, de miután semmit sem találtak, csupán Valko legálisan tartott lőfegyverét lopták el. Jelenleg mindkét gyanúsított, egyéb súlyos bűncselekmények elkövetéséért van rács mögött.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »