Az utolsókat rúgja az MSZP szinte minden értelemben

Az egykor szebb napokat látott MSZP az utolsókat rúgja szinte minden értelemben. Támogatottsága alig tizede a 16 évvel ezelőttinek, választóinak egy részét felszívta a Demokratikus Koalíció, azaz Gyurcsány Ferenc pártja, a maradékát pedig a Jobbik – írta meg a Bennfentes.

Országosan ismert politikusai a pártnak szinte nincsenek, a régi, meghatározó emberek nyugdíjba vonultak vagy kiszálltak a politikából. Az MSZP általában csak azzal kerül be a hírekbe, ha újabb embert zárnak ki a soraik közül, mint legutóbb a diploma-botrányba keveredett Bangóné Borbély Ildikót – írták. 

A párt túlélése ma már csak Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter jóindulatán múlik, ezért is ment az izmozás azon, hogy az MSZP vezetői ugyanannyi listás helyet követeltek maguknak, mint a Momentum. Valószínű, hogy kevesebbel kell beérniük, mert az utóbbi napok listaállítást övező hírei szerint sem Gyurcsány, sem Jakab nem akar az MSZP-nek annyi listás helyet biztosítani, ahányat az MSZP magának követel – emelte ki a portál.

Hírdetés

Az idők során azonban nem csak a mondanivaló, a politikai tartalom és a választók fogytak el, hanem a pártvagyon is, miközben faramuci módon az MSZP-t az a Gyurcsány Ferenc adósította nyakig, aki most az utolsókat rúgja a földön fekvő szocikba.

Mint az köztudott, a rendszerváltoztatást követően az MSZP döbbenetes mértékű pártvagyont örökölt az egykori MSZMP-től, de még a szocialista – szabad demokrata kormányzás alatt is jutott a pártnak kedvezményes áron eladott állami ingatlanvagyon.

A BENNFENTES úgy értesült, a napokban szerződések és egyéb bizonyítékok fognak előkerülni, amelyek hitelesen bemutatják a nyilvánosságnak, hogyan privatizálta, újíttatta fel, majd hogyan játszotta át családi érdekeltségbe az MSZP egyik területi szervezetének elnöke a párt által tulajdonolt irodát.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »