Az utolsó pillanatban menekül meg a Balaton egy fontos része

Az utolsó pillanatban menekül meg a Balaton egy fontos része

Balatonfűzfő volt az egyetlen, ahol a partvédelemre külön támogatást adott az állam.

Balatonfűzfő parti sétány melletti részének partvédelmére a kormány külön fedezetet szavazott meg, így az utolsó percekben meg tudtuk menteni a partunkat és azt a néhány fát, melyek még nem pusztultak el – írja közösségi oldalán Szanyi Szilvia polgármester.

Hírdetés

Az új partvédőművel védett területen közel 50 fát is ültettek – írja a hirbalaton.hu. A település vezetője szerint példásan működött együtt az önkormányzat, a munka elvégzésére szerződtetett vállalkozó, de még egy a helyi lakos is segített, akitől 15 háromszor iskolázott égerfát kaptak.

A támogatás elnyerésében közreműködött a térség országgyűlési képviselője, Kontrát Károly is. “Balatonfűzfő volt az egyetlen, ahol a partvédelemre külön támogatást adott az állam és így megmenthettük ezt a természeti kincset!” – tette hozzá. Ezen a területen lesz már lehetőség parti horgászatra is.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »