Az utolsó pillanatban hagyta jóvá a kormány a jövő évi költségvetés tervezetét Tilajcsík Dóra2024. 10. 15., k – 17:13 Pozsony |
A kormány elfogadta a 2025-ös költségvetés tervezetét, amely fő ismérve az államháztartás konszolidációja. A megszorító intézkedések célja, hogy a kabinet jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 4,7 százalékra csökkentse az államháztartási hiányt. Az egészségügyi dolgozók által szorgalmazott béremelés és az energiasegély sorsa azonban továbbra is kérdéses, így még jöhetnek meglepetések.
A kormánynak minden évben legkésőbb október 15-én a parlament elé kell terjesztenie a következő év költségvetésének tervezetét. Ahhoz, hogy a pénzügyminisztérium által kidolgozott dokumentum a honatyák elé kerülhessen, a kabinetnek is jóvá kell hagynia azt. A miniszterek idén mondhatni minden percet kihasználtak, hiszen a kormány éppen az előre kijelölt határidő napján adta áldását a 2025-ös büdzsé tervezetére. A rendkívüli körülményeket az is igazolja, hogy az egyébként szerdánként ülésező kabinet a cél érdekében már kedden tárgyalóasztalhoz ült.
Nincs pénz hóbortokra
A kormányülést követően a pénzügyminiszter, Ladislav Kamenický (Smer) arról számolt be, hogy a tervezetet nézeteltérések nélkül sikerült elfogadniuk. Kamenický egyúttal arra figyelmeztette a minisztereket, hogy nincs pénz „újabb hóbortokra”, a bruttó hazai termék 4,7 százalékában meghatározott hiányt pedig tekintsék kőbe vésettnek. A tárcavezetők tudomásul is vették a pénzügyminiszter kérését, véleményüket azonban nem rejtették véka alá.
Nem találunk a kormányban olyan minisztert, aki elégedett lenne a költségvetéssel
– jelentette ki a belügyi tárca vezetője, Matúš Šutaj Eštok (Hlas).
Az állam bevételei a tervek szerint nem haladják majd meg az 59,9 milliárd eurót, míg a kiadások nagysága vélhetően eléri a 66,5 milliárd eurót, így a költségvetés 6,6 milliárd eurós hiánnyal számol. A legköltségesebb ágazat az egészségügy, amely 2025-ben 9,6 milliárd eurót emészt fel. A kormány ugyancsak prioritásként kezeli az oktatásügyet, amely jövőre megemelt, 5,9 milliárd eurós hozzájárulással számolhat. A védelemre csaknem 2,8 milliárd eurót költ az ország, a biztonságra és a közrendre fordított kiadások pedig meghaladják a 2,6 milliárd eurót. A környezetvédelmi kiadásokra 1,25 milliárd euró jut. A többi ágazathoz képest a kultúra (529 millió euró) és a sport (171 millió euró) szerényebb költségvetésből gazdálkodik majd.
A szakértők fenntartásai
A MESA10 gazdasági agytröszt közgazdászai a kormánytagokhoz hasonlóan áttekintették a jövő évi költségvetés tervezetét. Az általuk kidolgozott elemzés elsősorban azt kifogásolja, hogy a kormány „spórolás helyett folytatja a kiadások aránytalan növelését”.
„A jelentős adóemeléseket, amiket a közelmúltban fogadott el a parlament, nem annyira a jelenlegi kormány hivatalba lépése előtt kialakult súlyos helyzet kényszerítette ki, sokkal inkább a saját politikájuk eredménye. Azért emeltek adót, hogy finanszírozni tudják a saját prioritásaikat” – olvasható a Tomáš Meravý által jegyzett kommentárban.
Az államkassza őrének is nevezett Költségvetési Tanács (RRZ) elnöke, Ján Tóth ugyancsak az adóemeléseket véleményezte. Tóth úgy véli, a költségvetés túlzottan optimista, szerinte ugyanis az állam valós adóbevételei kisebbek lesznek a kabinet által vártnál, ez pedig komoly kockázatot jelent a fenntarthatóság terén.
Újabb konszolidáció jön
A miniszterek által jóváhagyott dokumentum a jövő évi költségvetés céljai mellett egy hosszabb távra szóló spórolási tervet is előirányoz. Robert Fico kormányának ugyanis a választási ciklus végére a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékára kellene csökkentenie az államháztartási hiányt. Ahhoz, hogy ezt 2027-re valóban teljesíteni tudják, a 2025-ös 4,7 százalékról, 2026-ra fokozatosan a bruttó hazai termék 3,7 százalékára kellene mérsékelniük a deficitet.
A kormány által szeptemberben bemutatott konszolidációs csomag biztosítja a 2025-re kitűzött célok teljesítését
– olvasható a pénzügyminisztérium tervezetében, amely egyértelműen jelzi, hogy a közelmúltban elfogadott megszorító intézkedésekkel még nem ért véget a spórolást. A kabinet újabb 2,8 milliárd euró értékű konszolidációt helyezett kilátásba a következő évekre. A pénzügyminiszter egyelőre annyit árult el, hogy a szerencsejáték megadóztatása helyet kaphat a 2026-2027-es évekre tervezett intézkedések között.
Módosításhullám jöhet
Ladislav Kamenický maga is elismerte, hogy a kormány által elfogadott költségvetés vélhetően nem a végleges változat. A parlamenti vita során számos módosítás érkezhet. Ezekre többek között amiatt lesz szükség, mert egyelőre nem született döntés az energiatámogatás ügyében. A költségvetésben a kormány 235 millió eurót különített el az energiatámogatásra, további százmillióval pedig azokat szeretnék segíteni, akik a megnövekedett gáz- és fűtésszámlákkal küzdenek.
A szűkre szabott keret a gazdasági miniszter, Denisa Saková (Hlas) korábbi kijelentésével van összhangban, aki a célzott támogatás jelentőségét hangsúlyozta. A kormányfő, Robert Fico (Smer) azonban néhány nappal ezelőtt már arról beszélt, hogy a támogatás vélhetően nagyobb lesz, mint amivel a költségvetés tervezetében számoltak. Azt azonban továbbra sem tudni, miből kívánják mindezt finanszírozni.
Amennyiben a tervezettnél magasabb támogatásban állapodnak meg, akkor a meglévő költségvetésben kell megtalálni a szükséges forrásokat
– jelezte Pavol Kirinovič, a pénzügyminisztérium szóvivője. A szakértők szerint a büdzsében tartalékként szereplő 456 millió eurót csoportosíthatja át a kormány erre a célra.
Az energiasegély mellett a kabinetnek egyelőre az egészségügyi dolgozókkal folytatott tárgyalásokat sem sikerült lezárni. Az ágazat képviselői elutasítják az egészségügyet érintő konszolidációs intézkedéseket, amelyek az egészségügyi dolgozók bérének alakulására is negatív hatással lehetnek. Ladislav Kamenický abban bízik, hogy a hét végéig sikerül kompromisszumra jutniuk.
A parlamenti képviselők általában az utolsó rendes ülésen pecsételik meg az „év törvényének” is nevezett költségvetés sorsát. A vitára várhatóan idén is valamikor november és december között kerül majd sor.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »