Az utolsó percig hitt a gyógyulásban Fábián Juli

Az utolsó percig hitt a gyógyulásban Fábián Juli

BUDAPEST. Szerettei, barátai és zenésztársai fogták a kezét az utolsó percekben. De nemcsak ők, gondolatban a teljes magyar zenei élet szereplői ott álltak a csodás díva, Fábián Juli mellett, és el nem engedték, amióta kiderült, hogy beteg.

"Fájdalommal tudatjuk veletek, hogy hosszan tartó, türelemmel és erővel viselt betegség után Juli ma délután elhunyt. Békésen távozott családja, barátai és zenésztársai kö­rében. Nyugodj békében, Juli, nagyon szeretünk, és sosem fogunk elfelejteni" – állt az üzenet az énekesnő Facebook-oldalán szombaton. A hír annak ellenére is sokkolta a pályatársakat, hogy tudták, Juli beteg. Váratlan volt, mert az énekesnő küzdött a betegsége ellen, és élni akart, bízott a gyógyulásban. Fábián Juli először öt éve járta meg a poklot, akkor felépült daganatos betegségéből. Néhány hónapja jelezte újra, hogy ismét küzdenie kell, ezért egy időre visszavonul – emlékeztetett a Blikk.hu.

Fábián Juli utolsó bejegyzése is arról tanúskodott, hogy élni akart. "Őszintén szólva az elmúlt hónapokban a gyógyulásom kapcsán sok nehéz­séggel kellett szembenéznem, és egy komoly mélyrepülésen vagyok túl, amiből szerencsére felálltam, és újra egyre jobban érzem magam. Ezen a krízisen és az egész időszakon a saját belső erőm mellett a családom, a barátaim, a gyógyítóim támogatása, gondossága, szeretete segített és segít át" – írta másfél hónappal ezelőtt az énekesnő.

Hírdetés

"Csodálatos társ, család, barátok és gyógyítók vesznek körül… Számomra nincs más út és lehetőség, mint a teljes gyógyulás, annyi tervem és álmom van még, és minden erőmmel, érzésemmel, gondolatommal azon leszek, hogy újra egészséges legyek" – írta egy másik bejegyzésében.

Idén áprilisban volt Juli utolsó nagyszabású tévészereplése, akkor Győrfi Pál oldalán tűnt fel A Nagy Duett színpadán. Akkor még senki sem sejthette, mi vár rá. "Juli kivételes művész volt, tele vitalitással és erővel, de Isten akaratával szemben nem lehetett elég ereje. A hangja, az emléke velünk marad" – nyilatkozta a Blikknek Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »