Nyilatkozik még, majd beszáll a rendőrautóba. Arckifejezése nem a meglepett előállítotté, hanem inkább egy éppen a szolgálati limuzinjába szálló magabiztos, cinikus kormánytagé vagy más közjogi muftié.
Robert F. nagy pókerarc, de jól látni az örömét. Akkor is fürdik a fotóriporterek és operatőrök keltette rivaldafényben, amikor a rendőrség épületéből kijutva, párttársaitól körülvéve sajtótájékoztatót tart. Pancsikol saját szóáradatában, amely a fészbukos közvetítés alatt a vezért istenítő kommentek cunamiját kelti. Azt mondja, amivel megnyerhetők a járványügyi korlátozásokba és a kormánypártok csetepatéiba mentálisan belefáradt vagy egzisztenciálisan belerokkant szavazók. És úgy mondja, hogy azzal a koalíciós oldalról és a szélsőjobbról is újabb támogatókat toborozhasson. Most ő a fő szlovákiai politikai „akcióművész”, miközben Alojz H., Igor M. és – bakancsosabb kiadásban – a szélsőjobboldal alig-alig áll elő hasonló mutatványokkal (Igor M. pénzügyminiszter most inkább „utalványokban” utazik). Ha a népszerűség hajhászása megköveteli, Robert F. sílécre vagy kocsiba pattan, mert minden százalék biztosabbá teszi, hogy olyan gondtalan nyugdíjaskora legyen, mint Vladimír Mečiarnak vagy Ján Slotának.
És míg a vezér ontja a szót, a háttérből elénk evickél a szürke eminenciás Robert K., aki a szlovákiai magyarok emlékeiben főként Malina Hedvig blúzát mutogatva tűnhet fel. Ő is leckét ad nekünk demokráciából. A Smer mandátumos siserehada Jánošík-csapatként feszít a kamerák előtt, és közben mobilokra függve fürkészik a néphangulat alakulását.
Nézem a felvételeken, ahogyan a smeres tüntetésen részt vevők araszolgató kocsioszlopa a Szlovák nemzeti felkelés hídján a Duna északi partjára jut.
„A korzikai rém partra szállt” – jut eszembe az egyik cikk címe, amelyet Napóleon száznapos uralmával kapcsolatban szoktak idézni. Az egyszer már legyőzött volt francia uralkodó 1815. február 26-án kíséretével együtt megszökött a száműzetésből, Elba szigetéről. A kedvező széljárást kihasználva gyorsan elérte a dél-franciaországi partokat. Később az volt az egyik lapban, hogy „a zsarnok átvonult Lyon városán”. Majd ez: „A bitorló ötven mérföldre jár Párizstól”. Amikor pedig március 20-án diadalmasan bevonult Párizsba, azt írta a sajtó, hogy „Ő Császári Felsége tegnap hű alattvalóinak hódolatától övezve elfoglalta székhelyét a Tuileriák palotában”. Tudjuk, a felség három hónappal később Waterloonál végleg elbukott, és a Franciaországtól jóval távolabbi Szent Ilona-szigetre száműzték.
Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy bármiféle párhuzam van Napóleon és a szlovák népvezér között, mert utóbbi egy ilyen összehasonlításhoz nagyon kevés. Inkább azért hoztam fel a napóleoni visszatérés történetét, mert jól mutatja: az ember gyorsan felejt, a közvélemény könnyen manipulálható, és a mostanihoz hasonló, kiélezett helyzetekben hamar változik a néphangulat. A felmérések szerint hosszú hetek óta erősödő, már a harmadik helyen tanyázó Smer ahhoz éppen elég, hogy egy öt és fél millió lakosú ország jövőjét megnyomorítsa. Pláne, hogy a túlélésért jóval nagyobb szélsőségre lesz képes, mint korábban. Másképp: félő, hogy a sílécek és kocsioszlopok mögé fölfejlődik egy olyan úthenger, mint amilyen Vladimír Mečiar aranyidai úthengere volt 1994 és 1998 közt. Tudjuk, azt az időszakot erősen megszívta az ország, és az akkor talán jobb kondícióban lévő – népesebb, parlamenti képviselettel és nagyobb civil kurázsival rendelkező, kevésbé közönyös – szlovákiai magyar közösség is megszenvedte.
Úton-útfélen hallom, ahogyan szlovákiai magyarok is a Smer és Robert F. nevét ragozzák pozitív értelemben. Persze, joguk van rá. Csak majd ha dönteni kell, hogy kit emelünk a hatalomba, az úthenger és a blúz jusson az eszükbe! Ugyanis a túlélésre törekvő Smer bárkivel szövetkezhet a kormányzásért, és uralmuk száz napnál jóval hosszabb lesz.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
