Halmai Tamás költő, író, irodalmár az Új Ember 2026. szeptember 27-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben megjelent verseit olvashatják.
odafigyelni az üzenetekre.
egy olvasott sor. egy elfülelt mondat.
járdán tollpihe. mielőtt tüzekbe
feledkezne, ki csillagokra nógat.
valaki súg az álom túlfeléről,
nappalokat a holdszülött megértse.
közérzetet hiába hogy felőröl
utcák vasárnapi néptelensége.
az anyja-holt ember, ha gyereke
nincsen, maga is halottfekete.
kiszínezi a sorsot csak az élet.
ha a szeretet az első parancs,
a nulladik, hogy eredet maradj.
az irgalom az utolsó ítélet.
hogyisne lenne élőlény a szél!
minden sejtjében akarás lebeg.
csak hogy lehessünk engedetlenek:
illő irgalom illót elkísér.
s a kozmosz kertje? örvendés hazája
a végtelenek közé zárt világ.
univerzális óperenciát
költenek lombos idők valahára.
holdlény áramlik csillagkapun át,
álmélkodnak az asztronauták:
terjeng valaki bölcsen semmiszerte.
szél támad növendék gyomok alól.
egy rózsa erényeket gyakorol.
hajléktalan már csak a szentek szentje.
ártatlanságban fogannak a bűnök.
rovott múltat rózsától se tagadj el.
ha estelente eltűnőnek tűnök,
az csak szemfény veszte. sóba zárt tenger.
köztársaság királya közeleg
holdudvar felől. kibocsáttatást
akkor nyerünk sorsból, ha kőzetek
bolygója a légnemnek megbocsát.
palackposta, mely édesvízről ad hírt.
sziget, hol romok kastélya gyarapszik.
labirintusban bújócskázó őzek.
arborétumban kőtáblák, katángok.
az út a legtürelmesebb zarándok.
aranyat mosunk, s kitisztul az öt seb.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
