Az Egyesült Államok visszavonul az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalásokban való közvetítő szerepétől – ezzel a lépéssel véget vethet annak a törekvésnek, amely a három éve tartó háború lezárását célozta.
Az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Tammy Bruce csütörtökön bejelentette: az USA „nem fog közvetítőként részt venni” a további folyamatban – közölte pénteken a New York Post és a The Telegraph a TASR hírügynökség jelentése szerint.
Az amerikai lapok szerint a döntés Donald Trump elnök frusztrációját tükrözi, mivel nem történt előrelépés Kijev és Moszkva között a békés rendezés érdekében.
„Nem fogunk hívásra a világban ide-oda repkedni, csak hogy találkozókat közvetítsünk”
fogalmazott Bruce, hozzátéve, hogy Washington továbbra is elkötelezett a megállapodás elérésének segítésében. A szóvivő szerint itt az idő, hogy Oroszország és Ukrajna konkrét javaslatokat terjesszen elő a konfliktus lezárására vonatkozóan.
Bruce szerint Trump kormányzata frusztrált, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök láthatóan vonakodik a határozott lépések megtételére a béke érdekében, annak ellenére, hogy többször kijelentette, nyitott a tárgyalásokra.
„Putyin tetteit figyeljük, nem a szavait. És emellett fokozatosan nagyon konkrét időkeretet jelölt meg: néhány hete hetekről beszélt, néhány napja pedig már napokról”
tette hozzá Bruce. „Ez a hét döntő jelentőségű lehet.”
A szóvivő ugyanakkor pénteken hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem vonul ki teljesen az orosz–ukrán békefolyamatból.
A bejelentés egy nappal azután hangzott el, hogy az Egyesült Államok és Ukrajna szerdán aláírt egy nyersanyag-együttműködési megállapodást, amely alapján közös beruházási alap jön létre Ukrajna újjáépítésére. A szerződés értelmében az Egyesült Államok elsőbbségi hozzáférést kap az ukrán nyersanyagkitermelési projektekhez, beleértve az alumíniumot, grafitot, kőolajat és földgázt.
A békeközvetítéstől való esetleges amerikai visszalépést korábban már előrevetítette Marco Rubio külügyminiszter és J. D. Vance alelnök is. Vance a Fox Newsnak pénteken azt mondta: „a háborúnak belátható időn belül nem lesz vége”, míg Rubio szerint hamarosan fordulópontnak kell jönnie, különben Trumpnak el kell döntenie, mennyit fektet még a folyamatba.
A brit Telegraph szerint az USA azért vonul vissza a közvetítéstől, mert Putyin elutasította az amerikai fegyverszüneti javaslatot. A lap szerint Trump az utóbbi napokban enyhített Ukrajnával kapcsolatos álláspontján, részben Putyin hozzáállása miatti frusztrációból. Habár a Kreml jelezte tárgyalási szándékát, elutasították az amerikai javaslatot, mivel az nem garantálta a megszállt ukrán területek nemzetközi elismerését Oroszország számára.
Ukrajna ismételten elutasította az orosz annexió hivatalos elismerését, és hangsúlyozta: Putyint nem lehet jutalmazni az agressziójáért. A Telegraph amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva azt írja, hogy Putyin gyengült pozícióban van, és katonai céljait a megszerzett területek megtartására korlátozta.
Trump már választási kampánya során célul tűzte ki a háború gyors lezárását megválasztása esetén. Az eddigi amerikai diplomáciai erőfeszítések csak korlátozott eredményeket hoztak: részleges fegyvernyugvás született a Fekete-tengeren és az energetikai infrastruktúra ellen indított támadások tilalmáról. Ukrajna többször jelezte, hogy kész 30 napos teljes tűzszünetre, amit Moszkva egyelőre nem fogadott el.
Putyin hétfőn háromnapos tűzszünetet javasolt: az orosz csapatok május 8-án éjféltől május 11-én éjfélig minden katonai akciót felfüggesztenének, azzal a céllal, hogy megemlékezzenek a második világháborús győzelem 80. évfordulójáról.
Ukrajna külügyminisztere, Andrij Sybiha szerdán kijelentette, hogy Kijev kész azonnal tárgyalni bármilyen formátumban, ha meggyőződnek arról, hogy Oroszország valóban hajlandó a békéhez vezető nehéz útra. Szerinte a Kreml ezt úgy bizonyíthatja, ha elfogadja legalább egy 30 napos tűzszünet lehetőségét.
teraz.sk
Nyitókép: sita/AP Photo/Alex Brandon
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


