Az Amerikai Hadsereg évi 22 millió dollárt költött UFO-kutatásra – írja a New York Times terjedelmes riportjában.
A Légtéri Fenyegetések Azonosítása nevű program 2007-ben kezdődött és 2012-ben ért véget. Sokan azonban úgy tartják, hogy azóta sem zárult le a kutatás, csak már nem az adófizetők pénzéből költenek rá.
A hivatalosan soha el nem ismert program nem mással foglalkozott, mint UFO-kkal, vagyis azonosítatlan repülő tárgyakkal (unidentified flying objects). Tanúvallomásokat gyűjtöttek, interjúkat készítettek, rendszerezték azokat. Számos olyan embert vizsgáltak meg, akik úgy vélték, elrabolták őket az idegenek és kísérleteztek rajtuk. A programban dolgozók helyet kaptak a Pentagonban – az épület C gyűrűjének ötödik emeletén volt az irodájuk.
A kutatást végül 2012-ben elállították. Valójában azonban annyi történt, hogy elzárták a kormányzati pénzcsapot.
Hivatalosan a program arra volt hivatott, hogy megvizsgálja a különös jelenségek valóságtartalmát és hogy ezek veszélyesek lehetnek-e a „nemzetbiztonságra”. Szigorúan tartották magukat az UFO kifejezéshez, amely nem feltétlenül jelentett földönkívülieket, ilyen szempontból hírszerzési jellegű munkát is végeztek a programban.
Persze az is lehet, hogy csak egy hóbortos milliárdosnak sikerült meggyőznie egy befolyásos politikust annak idején. A programot Herry Reid, nevadai demokrata képviselő kérésére kezdte el finanaszírozni Washington. A program legnagyobb alvállalkozója pedig Robert Reyn Bigelow milliárdos volt, akinek egyik repüléskutató cége a NASA-val is dolgozik.
Körkép.sk
Nyitókép: guardianlv.com
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »