Az USA mégis befagyasztotta az Ukrajnának szánt 100 millió dolláros katonai támogatást

Az USA mégis befagyasztotta az Ukrajnának szánt 100 millió dolláros katonai támogatást

Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója a sajtónak megerősítette, hogy Washington mégis befagyasztotta az Ukrajnának szánt 100 millió dollár értékű katonai támogatás folyósítását, mert Oroszország felhagyott Ukrajna közvetlen fenyegetésével – adta hírül az rbc.ua hírportál a The Washington Post című amerikai lapra hivatkozva.

A jelentés szerint Sullivan a napokban a Fehér Ház részéről megjelent cáfolatra reagálva, miszerint az USA – a sajtóértesülésekkel ellentétben – mégsem fagyasztotta be a katonai támogatás folyósítását Ukrajnának, elmondta, hogy a kérdés kapcsán félreértés történt – írja a Karpat.in.ua.

Mint hangsúlyozta, az USA 275 millió dollár értékben biztosított (katonai) támogatást Ukrajnának, és megígérte, hogy ezt további 100 millió dollárral növeli, ha Oroszország folytatja Ukrajna közvetlen fenyegetését, azaz növeli csapatainak a számát az ukrán határ mentén.

Hírdetés

De mivel csökkent a fenyegetés szintje, az USA befagyasztotta a 100 millió dollár folyósítását – mutatott rá.

Mindazonáltal Sullivan figyelmeztetett, hogy az Egyesül Államok kész támogatást nyújtani Ukrajnának, ha Oroszország agresszív lépéshez folyamodik.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy a napokban a jól értesültnek számító Politico című internetes kiadvány azt közölte, hogy a Fehér Ház felfüggesztette egy sok millió dolláros katonai támogatás folyósítását Ukrajnának.

Jen Psaki, a Fehér Ház sajtószóvivője azonban rögtön megcáfolta a hírt, teljesen abszurdnak nevezve azt.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »