Az USA katonai tanácsadói titokban Daes vezetőkkel találkoztak

Az USA katonai tanácsadói titokban Daes vezetőkkel találkoztak

Amerikai katonai tanácsadók, akiknek az a feladata, hogy a kurd népi erők terroizmus elleni harcát segítsék, titkos találkozókat tartottak a Daes (ISIL) takfiri terrorista csoporttal médiajelentések szerint.

“Hét amerikai katonai tanácsadó, akiknek a munkája az iraki hadsereg, a kurd és önkéntes csapatok közös műveleteinek koordinálása, a helyi törzsek segítségével legalább kétszer találkozott ISIL vezetőkkel “, számolt be szerdán a török Yeni Shafaq napilap, az ügyben kompetens névtelen forrásokat idézve.

Az újság azt írta, az egyik találkozóra 2015. november 7-én került sor Moszulban a Shemr törzs közvetítésével, és a második találkozó 2016. február 3-án, Kirkuk tartományban történt Haweija régió közelében.

A Yeni Shafaq hozzáteszi, hogy az amerikai hadsereg katonái először a Tahee törzstől kértek segítséget, de visszariadtak miután rájöttek, hogy a Tahee törzsnek kapcsolata van Ankarával, így attól tartottak, hogy a török kormány tudomást szerez a terveikről.

Az USA és a Daes közti kapcsolatok már akkor fennálltak, amikor az amerikai nagykövetség Bagdadban és az Erbilben lévő amerikai konzulátus azt nyilatkozta, hogy a Daes terroristák 85 százaléka iraki, akik közül néhányan az iraki Baath Párt korábbi tagjai.

A témához kapcsolódik, hogy januárban katonai források felfedték, az amerikai Delta Forces elitalakulat titkos műveletet hajt végre Irakban.

“A CIA az irányítója a most Irakban Delta Force néven működő amerikai különleges alakulat titkos küldetésének”, idézte az arab nyelvű média a visszavonult iraki katonatiszt, Talal Abdel Rahman al-Hamdani dandártábornok januárban elhangzott szavait.

Azt azonban hangsúlyozta, hogy az amerikai delta erők száma nem olyan magas, hozzátéve, hogy lakott területen rejtőzködnek az iraki lakosok között.

Hírdetés

“A delta erőket arra képezték ki, hogy megöljék az iraki politikai szereplőket, és veszélyes katonai műveleteket hajtsanak végre”, hangsúlyozta al-Hamdani dandártábornok.

További részleteket viszont nem közöltek az Irakban állomásozó amerikai különleges erőkről, de Rasoul al-Tayer, az iraki parlament magas rangú képviselője felszólította az iraki kormányt, hogy indítsanak alapos vizsgálatot az amerikai Delta Force iraki jelenléte miatt.

Korábban, a mai nap folyamán az iraki önkéntes erők parancsnokai élesen bírálták az Egyesült Államokat és annak regionális szövetségeseit, amiért folyamatos katonai és logisztikai támogatást nyújtanak a Daes takfiri terroristáknak Irakban.

“Washington továbbra is folytatja a terroristák katonai támogatását Irakban”, mondta az FNA részére szerdán az Ansarullah al-Nujaba Mozgalom szóvivője, Hashem al-Moussavi.

Megismételte, hogy az Ansarullah al-Nujaba Mozgalom erői folyamatosan gyűjtik azokat a dokumentumokat, fotókat és videókat, amelyek bizonyítják, hogy az Egyesült Államok vezette koalíciós erők ellátmányokat dobnak le repülőkről a Daes terroristáknak Irakban.

“Az erőink lefilmezték az amerikai repülőgépet, miközben katonai segélyeket dobott le az ostromlott Daes terroristáknak”, nyilatkozott egy esetről al-Moussavi. Hozzátette, hogy noha a Daes elvesztette a csatát, folytatták a harcot az önkéntes erőkkel, mivel 48 órával később aknavető lőszereket és fegyvereket dobtak le a terroristáknak amerikai harci repülőgépekről.

Időközben az iraki Seyed al-Shohada zászlóalj legfőbb bizottságának tagja, Hassan Abdel Hadi azt mondta, hogy az iraki önkéntes csapatok aggódnak az amerikai harci repülőgépek további támadásai miatt, amelyeket azért hajtanak végre, hogy megakadályozzák a Daes ellenőrzése alatt álló különböző területeken való előrehaladásukat.

“Sajnos, még mindig vannak emberek Irakban, akiket becsap az USA vezette koalíció, miközben Washington az ISIL-t támogatja és kompenzálni próbálja a takfiri terroristákat az önkéntes erők által okozott károk miatt”, tette hozzá Abdel Hadi.

Orientalista.hu – Persianews.vcp.ir


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »