Az USA katonai beavatkozást fontolgat Panamában és Grönlandon

Az USA katonai beavatkozást fontolgat Panamában és Grönlandon

Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter csütörtökön a Kongresszus előtt nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok katonai beavatkozást hajtson végre Grönlandon és Panamában. Kiemelte, hogy a Pentagon minden előre nem látható eshetőségre felkészült tervekkel rendelkezik, és felhívta a figyelmet Kína növekvő befolyásának veszélyeire mindkét térségben.

Donald Trump elnök többször hangoztatta, hogy a Panama-csatornát az Egyesült Államoknak kellene irányítania, mivel stratégiai jelentősége óriási, és szerinte jelenleg kínai befolyás alatt áll. Grönlandot pedig az amerikai nemzetbiztonság szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte.

Hegseth nem volt hajlandó egyértelműen kizárni egy esetleges invázió lehetőségét, válaszai kitérőek voltak, ami éles reakciót váltott ki a demokraták részéről.

Hírdetés

Eközben a dán parlament elfogadott egy törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az Egyesült Államok katonai bázisokat létesítsen dán területen. Lars Løkke Rasmussen dán külügyminiszter újságírói kérdésre válaszolva jelezte: Dánia felmondhatja az új megállapodást, ha az USA megkísérelné Grönland vagy annak valamely részének annektálását. Grönland miniszterelnöke szintén jelezte, hogy határozottan ellenezni fog bármilyen szándékot a sziget átvételére. (Külön poén, hogy a dán külügyminiszter arra utalt, hogy az USA csak „megkísérelni” tudja Grönland annektálását… – a szerk.)

A Pentagon emellett fontolóra vette, hogy Grönlandot az USA Északi Parancsnoksága alá rendelje, ezzel közvetlenül beemelve azt Észak-Amerika védelmi struktúrájába.

Körkép.sk, Standard.sk

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Virginia Mayo


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »