Az USA helyett Irántól kér segítséget az iraki kormány az ISIS ellen

Az USA helyett Irántól kér segítséget az iraki kormány az ISIS ellen

Irak egy iráni tábornokot kért fel az ISIS elleni hadmozdulat vezetésére.

Az iraki kormány hivatalosan is felkérte az Iráni Iszlám Köztársaságot, hogy katonai segítséget nyújtson a terrorista csoportok elleni háborúban Irak területén. Irán különleges alakulatai is részt vehetnek az ISIS ellen vívott háborúban, amit hosszú ideje megkeserítenek az amerikaiak légicsapásai, valamint a nyugati országok terrorista szervezetek számára nyújtott támogatása.

Az iraki kormány Kasszem Szulejmáni iráni tábornokot kérte fel arra, hogy felügyelje az ISIS elleni hadmozdulatokat és tanácsaival segítse győzelemre az iraki kormányerőket. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az iráni tábornok átveszi a parancsnokságot és a Tikrit területén állomásozó terroristák elleni offenzíva már egy közös iráni-iraki hadmozdulat lesz.

Az iráni tábornoknak nagy befolyása van az Irak területén harcoló síita milíciákra, akik probléma nélkül el fogják fogadni parancsnoki szerepét. Szulejmáni szombaton érkezett meg Irakba, iraki civilek és katonák tömegei fogadták érkezésekor.

Szulejmáni korábban aktív szerepet töltött be az iraki-iráni határon és az iraki Kurdisztán területén az ISIS ellen folytatott harcokban, emellett személyesen felelős a Hezbollah szíriai szervezeti rendjének felállításáért. A tábornokot Irakba érkezésekor síiták tömegei üdvrivalgással fogadták, jelenléte az ellenség számára demoralizáló, az iraki kormányerőknek pedig reményt ad.

Hírdetés

Iraki kormánytisztviselők már korábban előre jelezték, közvetlen bizonyítékaik vannak arra vonatkozóan, hogy a nyugati országok az ISIS-nek szállítanak fegyvert. Az amerikai vezetésű koalíció nem az ISIS elleni harchoz szállítja a fegyvert, hanem a nyugati repülőgépek az ISIS által ellenőrzött területeken dobják le a fegyverszállítmányokat. Alig egy hete az iraki kormányerők lelőttek két brit repülőgépet, ami fegyvert szállított a terroristáknak. Kormánytisztviselők akkor kijelentették, más országoktól fognak katonai segítséget kérni, ha a nyugati országok nem hagynak fel a terroristák támogatásával.

Irak kiterjedt terrorellenes hadmozdulatot kezd

iraki offenzíva

Több mint 30000 főt számláló, síita milíciákból és szunnita törzsi alakulatokból álló fegyveres erő vesz részt Irak területén abban a hadmozdulatban, melynek részeként a kormányerők felszabadítják az ISIS által ellenőrzés alatt tartott területek központjához, Moszulhoz vezető főútvonal legjelentősebb akadályát, Tikrit városát, ami jelenleg egy terrorista erődítményként működik. Iraki tisztviselők szerint továbbra sem egyértelmű, hogy az amerikai vezetésű koalíció részt vesz-e a terrorellenes műveletben.

A terrorszervezet tavaly nyáron egy villámháborús terv részeként foglalta el Moszul és Tikrit városát. Az iraki biztonsági erők már több alkalommal próbálták felszabadítani a Bagdadtól alig 140 kilométerre található területet, de minden eddigi próbálkozásuk kudarccal végződött. A terroristák modern amerikai fegyverzettel rendelkeznek, jól felszereltek, ellátmányban nincs hiányuk, és valamennyien képzett katonák.

Az ISIS Tikrit területéről való kiűzés hatalmas győzelem lenne a kormányerők számára, nem tudni azonban, hogy az amerikaiak hogyan vesznek részt, vagy részt vesznek-e egyáltalán a terrorszervezet erődítménye elleni támadásban. Iraki kormánytisztviselők rendre arról számolnak be, hogy az amerikai vezetésű koalíció gépei a terroristáknak dobják le a fegyverszállítmányokat, az amerikai légierő gépei pedig nem egy alkalommal a kormányerők ellen hajtottak végre légicsapásokat, ha azok jelentős előrelépést értek el a terrorszervezet elleni harcban.

Orientalista.hu – (Forrás: Hífdő.net)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »