Az USA harckocsikat telepít Magyarországra

Amerikai harcjárműveket és harckocsikat is áttelepíthetnek Magyarországra a közeljövőben – írja a Napi Gazdaság.

A lap információi szerint újabb szárazföldi hadgyakorlatokra érkezhetnek az eszközök Várpalotára, a NATO felkészülésének részeként, amellyel az ukrán–orosz konfliktusra reagál a szövetség.

Hírdetés

Ami egyelőre biztosnak látszik, hogy az amerikai 2. lövészezred részt vesz a Brave Warrior elnevezésű nagyszabású nemzetközi kiképzésen hazánkban, amely Stryker típusú harcjárműveket is hozna magával. Ősszel egy közös átkelési művelet is lesz a Dunán, amely előzménye egy hasonló műveletekkel tarkított kiképzési folyamatnak.

A Napi Gazdaság úgy tudja: a tervek szerint jövőre komolyabb, Bradley típusú harcjárművek is érkezhetnek Magyarországra, sőt, felmerült M1-es amerikai harckocsik gyakorlatozása is a Várpalota melletti lőtéren. A tankok ideiglenes áttelepülése akkor került szóba, amikor Frederick Hodges altábornagy, az európai erők főparancsnoka látogatást tett Magyarországon.

 A főtiszttel folytatott egyeztetések után döntöttek arról, hogy sok amerikai alakulat érkezik hozzánk kiképzési gyakorlatokra az úgynevezett kelet-európai biztonsági megerősítő intézkedések részeként. A szárazföldi gyakorlatok mellett lehetőség nyílik közös kommandós felkészítésekre is. Például olyan ejtőernyősrohamra, amelyet nemrég a Pápa Bázisrepülőtéren hajtottak végre.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »