Ami elsőre csak egy kereskedelmi csetepaténak látszott – vagyis hogy Donald Trump amerikai elnök védővámot vetett ki az acél- és alumíniumtermékekre –, úgy tűnik, gyorsan egy Kína elleni kereskedelmi háborúvá alakul át. Ha az Európa és az Egyesült Államok között megkötött fegyverszünet tartósan megmarad, akkor az USA főként Kínával fog hadakozni (természetesen tovább éleződik a kereskedelmi konfliktus Kanadával és Mexikóval az amerikai követelések miatt, amelyeket egyik ország sem tud vagy nem akar elfogadni).
Azon az igaz, de elcsépelt megállapításon túlmenően, hogy mindenki veszíteni fog Trump kereskedelmi háborúján, mit lehet még elmondani a lehetséges kimenetelről?
Először is a makrogazdaságtan elvei mindig érvényesülnek: ha az USA hazai beruházásainak mértéke folyamatosan meghaladja a megtakarításokét, akkor az Egyesült Államoknak tőkét kell importálnia, és nagy lesz a kereskedelmi hiánya.
Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a múlt év végén elfogadott adócsökkentés miatt az amerikai költségvetési hiány mértéke új rekordmagasságokat ért el – friss előrejelzések szerint 2020-ra meghaladja az ezermilliárd dollárt –, ami azt jelenti, hogy a külkereskedelmi hiány szinte biztosan emelkedik, bárhogyan alakul is a kereskedelmi háború. Csak akkor nem következik ez be, ha Trump recesszióba vezeti az amerikai gazdaságot, mert akkor a jövedelmek akkora mértékben csökkennének, hogy a beruházások szintje és az import is visszaesne.
A Kínával szembeni amerikai kereskedelmi hiányra vonatkozó beszűkült megközelítés legjobb kimenetele az lenne, ha javulna a két ország közötti kereskedelmi mérleg, párosulva azzal, hogy ugyanekkora mértékben növekedne az amerikai deficit más országgal vagy országokkal szemben.
Elképzelhető, hogy az USA több földgázt ad el Kínának, és kevesebb mosógépet vásárol onnan, de akkor kevesebb földgázt fog más országoknak eladni, és a mosógépeket Thaiföldről vagy más államokból szerzi be. Miután azonban az USA beavatkozott a piaci működésbe, többet fizet majd az importért, és kevesebbet kap az exportért. Egyszóval a legjobb forgatókönyv szerint is az Egyesült Államok összességében rosszabbul jár a mostani helyzethez képest.
Az USA-nak valóban van egy valódi problémája, de ezt nem Kínában, hanem a saját hazájában kell keresnie: Amerika ugyanis túl keveset takarít meg. Trump, mint oly sok honfitársa, túlságosan rövid távra tervez. Ha egy kicsit is értene a közgazdaságtanhoz, vagy lennének hosszú távú elképzelései, akkor mindent megtett volna azért, hogy növelje a megtakarításokat. Ez csökkentette volna az amerikai külkereskedelmi hiányt.
Vannak gyors megoldást nyújtó módszerek, így például Kína több amerikai kőolajat vásárolhatna, amit aztán másoknak eladhatna. Ez jottányit sem változtatna az összképen, csak a tranzakciós költségek emelkednének meg. Trump azonban azzal büszkélkedhetne, hogy felszámolta a Kínával szembeni kereskedelmi hiányt.
Valójában a Kínával szembeni deficit észszerű jelentős csökkentése nem lesz egyszerű feladat.
Ahogy a kínai termékek iránti kereslet csökken, a jüan árfolyama gyengül kormányzati beavatkozás nélkül is. Ez részben egyensúlyozza az amerikai vámok hatását, ugyanakkor növeli Kína versenyképességét más országokkal szemben. Ez még akkor is igaz lesz, ha Kína nem használ más, rendelkezésére álló eszközöket, például a bér- és árkontrollt vagy a termelékenység erőteljes növelését. Kína összesített kereskedelmi mérlegét, hasonlóan az Egyesült Államokéhoz, a makrogazdasági helyzete határozza meg.
Ha Kína aktívabban avatkozik be, és agresszívabb válaszlépéseket tesz, akkor az amerikai–kínai kereskedelmi mérleg még kisebb mértékben változhat meg.
Nehéz felmérni, hogy milyen viszonylagos károkat tudnak okozni egymásnak. Kína nagyobb ellenőrzést gyakorol a gazdasága felett, és növekedési modelljét már inkább a hazai keresletre akarja alapozni, és nem a beruházásokra vagy az exportra. Az Egyesült Államok mostani politikája segíti ebben Kínát. Másfelől az amerikai intézkedéseket egy olyan időszakban vezették be, amikor Kína megpróbálja kezelni a túlzott mértékű eladósodás és a túlságosan nagyra épült kapacitások okozta problémákat. Legalábbis néhány szektorban ezt az amerikai intézkedések meg fogják nehezíteni.
Az eléggé világos, hogy ha Trump célja megakadályozni Kínát a 2015-ben Made in China 2025 elnevezéssel elfogadott politikájának megvalósításában – amely Kína és a fejlett országok közötti jövedelmi különbségek csökkentésének negyvenéves célkitűzését kívánja elősegíteni –, akkor biztosan kudarcot vall. Éppen ellenkezőleg,
Trump intézkedései csak erősíteni fogják a kínai vezetők elhatározását az innováció erősítésére és a technológiai vezető szerep elérésére, amikor azzal szembesülnek, hogy nem számíthatnak másokra, és az USA ellenséges velük szemben.
Ha egy ország háborúba kezd, kereskedelmi vagy egyéb jellegűbe, akkor biztosnak kell lennie abban, hogy jó „tábornokai” vannak, akik egyértelműen meghatározott célokat, megvalósítható stratégiát követnek, és élvezik a közvélemény támogatását. Ebben a tekintetben hatalmasnak tűnik a különbség Kína és az Egyesült Államok között. Egyetlenegy ország sem rendelkezhet képzetlenebb gazdasági szakértői csapattal, mint amilyen a Trump-adminisztrációnál dolgozik, illetve az amerikaiak többsége nem támogatja a kereskedelmi háborút.
A közvélemény meglévő támogatása pedig tovább csökken, amikor az amerikaiak felismerik, hogy kétszeresen is veszítenek a kereskedelmi háborún: munkahelyek fognak megszűnni nemcsak a megtorló jellegű kínai válaszintézkedések miatt, hanem azért is, mert az Egyesült Államok vámjai emelni fogják az amerikai export árát, és versenyképtelenebbé teszik, illetve az amerikaiak által vásárolt termékek ára növekszik. Ez a dollár árfolyamának esését válthatja ki, tovább emelve az amerikai inflációt, ami fokozhatja a trumpi külkereskedelmi politikával szembeni ellenérzéseket. Várhatóan ekkor a Fed kamatot emel, ami majd alacsonyabb szintű beruházási rátához és növekedési ütemhez, egyben nagyobb munkanélküliséghez vezet.
Trump már megmutatta, miként reagál arra, amikor a hazugságai lelepleződnek, vagy a politikája megbukik: továbbra is erősködik álláspontja mellett.
Kína ismétlődően felkínálta már neki, hogy arcmentő módon hagyja el a csatateret, és győztesnek kiálthassa ki magát. De ő elutasította ezeket a lehetőségeket. Talán valamennyi reményre ad okot három rá jellemző tulajdonság: egyrészt a látszatra ad a lényeg helyett, másodsorban kiszámíthatatlan, harmadrészt rajong a „big man” politika iránt. Talán egy, Hszi Csin-ping kínai elnökkel tartandó kiemelt találkozón bejelenthetné, hogy a probléma megoldódott a vámok néhány kisebb mértékű kölcsönös kiigazításával, és a találkozón arra vonatkozóan is hangozhatnának el utalások, hogy Kína kész a piacát jobban megnyitni, amit Peking amúgy is tervez bejelenteni. Így mindenki boldogan térhetne haza.
E szcenárió szerint Trump „meg fog oldani” egy olyan problémát, amelyet ő idézett elő. A világ azonban más lesz az ostoba kereskedelmi háborúja után: a bizonytalanság erősödik, a nemzetközi jogrendbe vetett bizalom csökken, és a határok is élesebbek lesznek az országok között. Trump tartósan rosszabbá tette a világot. Még a legjobb lehetséges kimenetelek mellett is az egyetlen győztes Trump lesz – az óriási egója egy picit tovább fog növekedni.
Copyright: Project Syndicate, 2018
www.project-syndicate.org
Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »
