Az USA államadóssága több mint kétszeresére hízott és 94 millió ember van munka nélkül

Az USA államadóssága több mint kétszeresére hízott és 94 millió ember van munka nélkül

Az USA gazdasága túlszabályozott és a pénzügyi szabályozók, valamint az egészségbiztosítási reform óvatossá tette az üzleti, vállalkozói szférát.
Általában helytállónak tartják a nagy amerikai lapok Donald Trump republikánus elnökjelölt Detroitban elhangzott, gazdasági programadó beszédében a tényeket, következtetéseit viszont eltérően ítélik meg. A legnagyobb és legkomolyabb lapok mindegyike ellenőrzi a beszédben elhangzott adatokat és tényeket.

A republikánusokkal rokonszenvező The Wall Street Journal szerint Donald Trump a baloldali szavazók megnyerését célzó populista elemekkel fűszerezte beszédét, amely azonban általában megfelelt a republikánus gazdaságpolitikai elképzeléseknek. A lap szerint a republikánus elnökjelölt általában pontos adatokat közölt, ám sok esetben elmulasztotta ezeket tágabb összefüggésbe helyezve értelmezni, és kicsinyítette a gazdaság eredményeinek közelmúltban tapasztalható javulását. Például Trump az Obama-korszak gazdasági növekedését 1,2 százalékosra tette, ám a szövetségi Kereskedelmi Minisztérium adatai szerint a gazdaság évi átlagos növekedése Barack Obama elnökségének első hét esztendejében 2,1 százalékos volt, az idén a második negyedévben pedig 1,2 százalékos növekedést mértek. Ugyanakkor a lap leszögezi: korrekt megállapítása volt Trumpnak, hogy 1949 óta az idei negyedéves adat a legrosszabb. A lap megjegyzi: Obama gazdaságpolitikája vita tárgya, Donald Trump és más republikánusok is azzal érvelnek, hogy a gazdaság túlszabályozott és a pénzügyi szabályozók, valamint az egészségbiztosítási reform óvatossá tette az üzleti, vállalkozói szférát, míg Obama elnök hívei szerint a kormányzat gazdaságpolitikája – beleértve az autóipar még Bush elnök által megkezdett mentőcsomagját, valamint a gazdaságélénkítő csomagot – megmentette az Egyesült Államokat attól, hogy az 1929-es nagy válsághoz hasonló recesszióba süllyedjen.
Az államadósság 2007 óta valóban több mint kétszeresére hízott, de a The Wall Street Journal fontosnak tartja leszögezni, hogy az adósságszolgálattal járó nettó kamatköltségek csökkentek, tavaly a GDP 1,25 százalékát tették ki. Korrektnek tartja a lap a munkaerőpiacon jelen nem lévőkről elmondott adatokat (miszerint az Egyesült Államokban jelenleg 94 millió 300 ezer ember van munka nélkül, vagy nem keres aktívan munkát), s hozzáteszi, hogy egyre többen kerülnek ki a munkaerőpiacról, részben mert gyarapszik a diákok lélekszáma, részben pedig mert egyre nagyobb a nyugdíjba vonulók aránya.
Korrektnek találta a lap azt, amit Trump állított az élelmiszerjegyeken élők és a szegények arányáról, sőt, miután az illetékes agrárminisztériumnál ellenőrizte az adatokat, közölte: a Trump által említettnél több amerikai vesz igénybe élelmiszerjegyeket.
A The New York Times és a The Washington Post nem közölt a The Wall Street Journaléhoz hasonló részletes elemzést. Mindkét lap azonban kiemeli, hogy Trump “klasszikus” republikánus programmal állt elő, s mindkét lap hangsúlyozza, hogy az adócsökkentési javaslat elsősorban a módos amerikaiaknak kedvezne. “Az ingatlanadó eltörlésével a munkahelykeresés miatt költözni kényszerülő acélmunkás vagy szénbányász, vagy a még viszonylag jó körülmények között élő nyugdíjas semmit sem nyerne” – állapítja meg a The New York Times. Ugyanígy a tervezett családi adókedvezményről is azt hangsúlyozza a lap, hogy a jelenlegi adórendszer szerint ez a középosztálybeli és a tehetős családoknak jelentene könnyítést, a nagyon alacsony jövedelműeknek nem. Hiányzik az adatok mellől az elemzés, szögezi le a The New York Times, és példaként a gazdasági szabályozók ígért lazítását említi, hangsúlyozva, hogy Trump és csapata nem hozott nyilvánosságra sem felmérést, sem elemzést arról, hogy ez hogyan javítaná a gazdaság kilátásait.
A The Washington Post – amely cikkének a Tények ellenőrzése címet adta – kitér ugyan a Trump által javasolt adópolitikára, a munkaerőpiac helyzetére, elismerve, hogy az adatok korrektek, de lényegében Trump Hillary Clinton demokrata elnökjelöltet érő vádjait veszi sorra, és az Obama-kormányzat mellett érvelve elemzi az amerikai gazdaság helyzetét.

 


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »