Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központja lelkinapot szervezett önkéntesei számára Budapesten, a Szent István-bazilikában. Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspöknek, a Katolikus Karitász elnökének elmélkedése után szentségimádás és szentmise következett, majd emléklapokat adták át a jubiláló önkénteseknek.
A Szentlélek hívása után Víg Rita Mária titkárságvezető a Szent Erzsébet Karitász Központ nevében köszöntötte a szervezet vezetőit, egykori vezetőit, munkatársait és önkénteseit.
Marik Gergely karitászigazgató a bazilikában lévő majdnem háromszáz önkéntesre tekintve azt mondta: „Milyen szépek vagytok! Azért, mert Krisztus szeretete él a szívetekben, azt viszitek el az emberekhez. Ennél nagyobb szépség és jobb dolog nincs. Meg vagyok győződve, hogy az örök élet szempontjából sincs ennél hasznosabb.”
A megállásra, feltöltődésre és találkozásra szolgáló lelkinapon Fekete Szabolcs Benedek, a Katolikus Karitász elnöke tanított a reményről.
Stabil és szétbomlaszthatatlan hármasság
Szent Pál a Rómaiakhoz írt levélben azt kéri az ottani hívektől, így mindannyiunktól: a reményben legyetek derűsek! Hozzáteszi: a nyomorúságban is legyetek állhatatosak, az imádságban pedig kitartóak. A püspök rámutatott: ez a három olyan, mint egy suszterszék, hiszen annak is három lába van, mégis stabilan áll.
A Szentháromság egy Isten végtelen szeretetkapcsolatának Szent Ágoston szerint a földön vannak lábnyomai: a folyónak van forrása, hossza és torkolata; a fának gyökérzete, törzse és lombkoronája. Isten legszentebb lábnyoma a földön a család: anya, apa, gyerekek; vagy másképpen: nagyszülők, szülők, unokák. A gonosz lélek szeretne nekimenni ennek, de képtelen ezt a szeretetegységet szétbomlasztani.
Mit jelent, hogy a reményben legyünk derűsek?
A püspök hangsúlyozta,
Szent Pál azt mondja: mindig reménykedj, és abból derű fakad. A remény tart meg tehát derűsen a nehézségek között is.
Fekete Szabolcs Benedek két megtörtént esetet hozott példaként arra, hogyan lehet jelen a derű a nehéz napokban. Egy házaspár kórházlelkészt hívott súlyosan beteg gyerekükhöz. Reverendában ment be a kórterembe, a kisfiú ránézett, és azt mondta: „Anya, megjött Jézus bácsi!” Erre aztán elnevették magukat, a remény derűje betöltötte a kórtermet. Az isteni erény életre kapott, és a betegség ellenére is derűt szült.
A Szombathelyi Egyházmegye területén egy baptista lelkész és felesége szerettek motorozni, elmentek egy Harley-Davidson találkozóra. A lelkész hazaindulás előtt áldást adott mindenkinek. Ő a feleségével indult útnak, egyhamar valaki beléjük hajtott. A kórházban ébredt, ahol az orvoosk mondták neki, hogy igyekeznek megmenteni a lábát a rá váró műtét során. „Amputáció? – kérdezte – állok elébe.” A felesége imahadjáratot indított, reménykedett Istenben; a lelkész közben háborgott a sorsa miatt Istennel. Egy idősödő házaspár bement hozzá látogatóba, a férj elmondta neki, hogy bocsánatot szeretne kérni tőle. Ő volt a sofőr, aki elütötte. Másodpercek alatt elöntötte a harag a lelkészt, de nem arra hallgatott. Volt szíve, amelyben Isten igéje mélyen gyökeret vert, és ki tudta mondani, hogy megbocsát. Annak ellenére mondta ki, hogy akkor még nem tudta, meg fog maradni a lába.
A nyomorúságainkat nem tudjuk kikerülni – folytatta Fekete Szabolcs Benedek püspök. – Szent Pál azt mondja, forduljunk ilyenkor Istenhez, aki meg fogja dicsőíteni a nevét. Minden plébánia és család életében vannak veszteségek, válások, anyagi nehézségek, gyász.
Ha a derűt meg tudjuk őrizni, az nemcsak minket, hanem a körülöttünk lévőket is bátorítja. Én vagyok a fény, a világosság – mondja Jézus, tehát a nyomorúságunk végén ő vár minket, és tudjuk, a fény erősebb a sötétségnél.
A reményhez az imádságban tudunk hozzáférkőzni
A covid alatt a plébánián egy nyolcgyermekes családanya került kórházba. Behívták a családot elbúcsúzni tőle, mielőtt lekapcsolják a lélegeztetőgépről – kezdődött a következő történet arról, hogy a legreménytelenebb helyzetekben is van remény. „A férj azt kérte, előtte bejöhetne-e a templomba egy rövid szentségimádásra, de ő is covidos volt. Kövezzetek meg, de azt mondtam, jöjjön. Megvolt a kellő távolság. Nem volt kérdés, hogy beengedem. Imádkoztunk. A férfi hangosan zokogott a feleségéért, perlekedtünk Istennel. És csoda történt. A doktornő írt, hogy rohamosan javulnak az értékek. Másnap az asszonyt levették a lélegeztetőgépről, pedig hajszálnyi remény volt csak.
Ezt az Úrtól jövő reményt vigyétek haza ajándékba!”
Adjatok hálát mindenért!
Meg kell tanulnunk hálát adni mindenért, a nyomorúságainkért is és a rengeteg örömért, amelyet az Úristen adott nekünk ajándékba – buzdított a püspök. – Magyar virtus a panaszkodás, de az Úristen mindig belerejt a napba valami apró örömet. Tessék hálát adva lefeküdni este! Nem természetes semmi, az sem, hogy a kezünket tudjuk használni.
Fagyos a világunk, de a hóvirág áttöri a jeget, és elkezd tündökölni. Engedd, hogy a remény áttörjön a szíveden! – bátorított a szombathelyi segédpüspök.
Az elmélkedést közös imádsággaI zárták, melyben a reményt hívták az életükbe, családjaikba.
A szentségimádás után Fekete Szabolcs Benedek hálaadó szentmisét mutatott be a karitászönkéntesekért. Koncelebrált Écsy Gábor protonotárius, kanonok, pápai káplán, a Katolikus Karitász korábbi országos igazgatója; és szolgálatot végzett Csorba Gábor diakónus, a Szent Erzsébet Karitász Központ korábbi igazgatói.
Zavartalan vagy megzavarhatatlan a boldogságunk?
Fekete Szabolcs Benedek homíliájában arról beszélt, mit jelent boldognak lenni. Szűz Mária a hálaénekében így örvendezik: „boldognak mond engem minden nemzedék”; az evangéliumban pedig egy ismeretlen odamegy Jézushoz, és lényegében azt mondja neki: milyen boldog a te anyukád! Mire Jézus hozzáteszi: boldogok, akik hallgatják Isten szavát, és igyekeznek megtartani.
Nem mindig könnyű boldognak lenni – folytatta a püspök. – Mindnyájunkban él egy zavartalan boldogság utáni vágy. Azt gondoljuk, csak akkor tudunk boldogok lenni, ha minden rendben van életünk minden területén. De a zavartalan boldogság nem létezik; vagy ha van, csak tiszavirág-életű.
„A keresztény boldogságfogalom ennél sokkal több és mélyebb – hangsúlyozta Fekete Szabolcs Benedek. – Mi a megzavarhatatlan boldogságra vagyunk meghívva. Amikor a tengeren nagy viharok vannak, a mélységben a víz mégis nyugalomban van. A viharokat nem ússzuk meg, de tudom-e a lelkemet levinni a mélységekbe, ahol megingathatatlan nyugalom van? Amikor a hajó viharba kerül, az oldalán lévő nyíláson láncot eresztenek le a mélybe, a horgonyt kiakasztják, hogy a viharok el ne sodorják a hajót.
Nem véletlen, hogy a remény szimbóluma a horgony – mondta a püspök. – Szükségünk van reményre, horgonyra, láncokra. A rózsafüzér is ilyen lánc, a kereszt pedig olyan rajta, mint egy horgony. A mi Szűzanyánk által le tudjuk ereszteni a mélységekbe, a szikláig, mely stabilan megtart bennünket” – fogalmazott, majd arra biztatott, hogy a rózsafüzért ne hagyjuk abba, ha káosz van az életünkben, már egy tized elmondása is sokat tud segíteni.
Megosztotta saját történetét arról, hogyan került közel ehhez az imádsághoz. Vallásos családból származik, és Budapesten is imádkozták a szemináriumban a teljes rózsafüzért, de valahogy nem érezte a sajátjának, fiatal papként kötelességből mondta. Egy atya meghívta őt, hogy gyalogoljon velük Máriazellbe. Elsőre nemet mondott, de a következő évben rászánta magát.
A nap folyamán a teljes rózsafüzért imádkozták kisebb csoportokban. A nehéz szakaszokon a betegekre gondolt, és azokra, akik imát kértek tőle. Egy idő után azt mondta, de kár, hogy nincs negyedik fajta titok. Szent II. János Pál pápa éppen akkor indította el a világosság rózsafüzérét, a következő évben már ezt is mondták a Máriazellbe vezető zarándoklaton. Átimádkozta az imakéréseket, és a kedvenc imádsága lett a rózsafüzér. „Szeretném a lelketekre kötni, hogy lehetetlen helyzetekben vegyétek elő a rózsafüzért! A csomókat a mi Boldogasszonyunk meg tudja oldani. Hol már ember nem segíthet, az ő ereje nem törik meg.”
Fekete Szabolcs Benedek püspök, Marik Gergely, Écsy Gábor és Csorba Gábor a szentmise után kiosztották az emléklapokat a kerek évfordulót ünneplő önkénteseknek és plébániai karitászcsoportoknak, akik 5, 10, 15, 20 és még több éve a Karitászt segítik szolgálatukkal.
A főegyházmegyében összesen ezeregyszázan végzik ezt a szolgálatot; van, aki már negyven éve karitászönkéntes.
A lelkinap közös ebéddel zárult az altemplomban.
Fotó: Merényi Zita
Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
