Az üres gáztározókra kíváncsi a DK

Ha a hideg marad, akár februárban elfogyhat a lakossági gáz, és fűtés nélkül marad az ország – vetette fel vasárnapi közleményében a Demokratikus Koalíció, feltéve a kérdést, miért állnak üresen a gáztározók.

A párt felemlegette, pár napja már csak 19 százalék volt a hazai gáztározók töltöttsége. Lapunk már tavaly év végén is arról számolt be: gyorsan apadnak a hazai földgázkészletek, akkor a tárolók már alig 25 százalékig voltak feltöltve. Szakértők már akkor figyelmeztettek: akár február második felére elfogyhatnak a tartalékok.

Hírdetés

 A DK közleményében a párt országgyűlési képviselője, Oláh Lajos felvetette: „az a kormány hagyhatja gáz nélkül az embereket, amelyik 460 milliárd forintot költött a most üresen álló gáztározóra. Ezért kár volt erre elkölteni a magyar felsőoktatás éves költségének közel dupláját.”

Nem a Demokratikus Koalícióról lenne szó, ha közben nem említenék meg pozitív példaként a Gyurcsány-kormányt is. Így tett a szervezet ezúttal is, megjegyezve, hogy a kormány csökkentette a Gyurcsány-kabinet által kötelezően tárolt stratégiai gázmennyiséget.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »