Az Unió 27 külügyminisztere Kijevben tárgyal ma Ukrajna támogatásáról

Az Unió 27 külügyminisztere Kijevben tárgyal ma Ukrajna támogatásáról

Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszteri hétfőn Ukrajna támogatásáról tanácskoznak Kijevben – jelentette be Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki történelmi jelentőségűnek nevezte a találkozót.

"A mai napon Kijevbe hívom össze az EU külügyminisztereit, a 27 tagállam első olyan találkozójára, amelyre az EU-n kívül kerül sor"

– írta Borrell az X közösségi médiaplatformon.

"Ukrajna jövője az EU-n belül van" – fűzte hozzá.

Dimitro Kuleba ukrán külügyminiszter hétfőn Kijevben Borrell társaságában üdvözölte a "történelmi eseményt", s ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: "a külügyi tanács most először ül össze a jelenlegi határain – az Európai Unió határain – kívül, de az Európai Unió jövőbeli határain belül".

A tanácskozáson várhatóan megvitatják Borrell arra vonatkozó javaslatát, hogy tegyenek ígéretet Ukrajna katonai támogatásának, ezen belül korszerű harci repülőgépek és rakéták szállításának hosszú távú uniós finanszírozására. A főképviselő erre a célra 2024-től 2027 végéig évi 5 milliárd eurót (csaknem 2000 milliárd forintot) mozgósítana.

Hírdetés

A tervezett találkozón legalább érintőlegesen minden bizonnyal szóba kerül Ukrajna EU-csatlakozási perspektívája. Az ország 2022 júniusa óta hivatalos tagjelölt, de a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről a 27 EU-tagországnak egyhangú döntést kell hoznia.

Borrell alig két hete jelentette be, hogy megszervezi a 27 uniós külügyminiszter találkozóját Kijevben.

Közben egy IMF-küldöttség egyeztet újabb hitelrészlet megadásáról Ukrajnában

Ukrajnába érkezett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, hogy a kijevi vezetéssel egyeztessen egy újabb hitelrészlet megadásának a feltételeiről.

Amennyiben a tárgyalások sikeresen zárulnak, Ukrajna várhatóan az év végéig megkapja az IMF-hitel harmadik részletét, mintegy 900 millió dollárt.

Az IMF igazgatósága június végén döntött arról, hogy megadja a négy évre szóló, 15,6 milliárd dolláros program második, 890 millió dolláros részletét.

A keret első, 2,7 milliárd dolláros részletének az átutalását április elején hagyta jóvá a Nemzetközi Valutaalap.

(Címlapkép: Az ukrán elnöki sajtószolgálat által közreadott képen Josep Borrellt, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét (j) fogadja Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben 2023. október elsején. MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »