Az ulraliberálisok hatalomátvevő taktikája

Hatvanoldalas tanulmányban bírálja a Helsinki Bizottság és több, Soros György támogatását is élvező szervezet az „illiberális államokat” – írja a Magyar Idők. Soros kitartottjai a kevesek liberális uralmát különféle, a kommunizmusból már jól ismert módszer alapján valósítanák meg, mint például a hálózatiasodással, a politikusok megkörnyékezésével, belső bomlasztással.

Úgy látják, a nemzet és a nép nem létező fogalmak, a nőkre, a homoszexuálisokra, valamint a külföldiekre pedig a hagyományok és a keresztény erkölcsiség jelentik az egyik legnagyobb veszélyt.

A portál arról ír, a Helsinki Bizottság több más Soros-szervezettel karöltve készített tanulmányt a „beteg demokráciákról”. A hatvanoldalas dokumentum szerint a Kelet-Közép-Európában megerősödő nemzeti kormányok a „Kremlben megtervezett modellek alapján” szállnak szembe a liberális jogvédőkkel és azok befolyásszerzésével szemben, amely szerintük a zsarnokság előszobája. A tanulmány mélyen lenézi a magyar választópolgárokat, hiszen több esetben is hangsúlyozzák, hogy a jelenlegi populista hatalom az emberek többségi szavazatai nyomán került vezető pozícióra. Ez azonban szerintük nem legitimálja például a magyar kormány intézkedéseit.

Hírdetés

Az írásban javaslatokat is tesznek, például a hálózatosodás szükségességére, a zavarkeltésre és a megfigyelésre, valamint a kommunisták által is kedvelt szalámitaktika alkalmazására az illiberális államok legyőzése ellenére. Olyan alapítványok és ernyőszervezetek létrehozását ajánlják, amelyek egyfelől új anyagi források becsatornázását és a donorok anonimitásának biztosítását szolgálják, másfelől azt a látszatot erősítik, hogy az ellenállásnak széles bázisa van.

Fontosnak nevezik behálózni a kormányzó pártok „fogékonyabb” embereit is, ezáltal a frakciók egységének megbontását. A közvélemény elérését, a médiafigyelem felkeltését pedig látványos akciókkal, például egy országgyűlési bizottság ülésének megzavarásával tartják elérhetőnek. Az irományban ezen felül olyan figyelemreméltó megállapítások is szerepelnek, minthogy a nemzet, a nép egy képzeletbeli közösség, nagyobb közösségek sem léteznek, csupán egyének.

Arról is írnak, hogy a nőkre, a homoszexuálisokra, valamint a külföldiekre a hagyományok és a keresztény erkölcsiség jelentik az egyik legnagyobb veszélyt.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »