Az ülésszellőztető ventilátorok kiszűrik a levegőből a vírusokat

Az ülésszellőztető ventilátorok kiszűrik a levegőből a vírusokat

Az elmúlt héten számos autóipari cég döntött úgy, hogy rendelkezésre bocsátja tervezői és gyártási tapasztalatait, hogy gyorsabban bővülhessen azon egészségügyi felszerelések gyártása, amelyek az egészségügyi dolgozók, a mentőszolgálatok és a koronavírus-fertőzött betegek számára szükségesek.

Hasonló kezdeményezésbe fogott az amerikai Ford, amely azt tervezi, hogy hetente több mint 100 000 darab műanyag arcvédő pajzsot szerel össze, és rendelkezésre bocsátja saját 3D-nyomtatási kapacitását, hogy egyszer használatos légzőkészülékeket állítson elő az egészségügyi dolgozók számára. „Nehéz idők járnak Amerikára és az egész világra. Eljött a cselekvés és az együttműködés ideje. Több iparág összekapcsolásával komoly segítséget nyújthatunk a rászorulók és a válsághelyzet élvonalában küzdő emberek számára” – nyilatkozta Bill Ford, a Ford ügyvezető elnöke. 

A Ford munkatársai együttműködnek a 3M társaság csapatával, hogy kibővítsék a levegőszűrős légzőkészülékek (PARS) gyártási kapacitását; a szakemberek emellett összehangoltan dolgoznak egy új dizájnon, ami lehetővé tenné a két vállalat alkatrészeinek felhasználását, hogy kielégítsék a mentőszolgálatok és az egészségügyi dolgozók sürgős igényét. 

A lehető leggyorsabb megoldás érdekében a Ford és a 3M csapatai rövid időn belül beazonosították azokat a raktárkészleteket – például a Ford F-150 ülésszellőztető ventilátorát és a 3M HEPA légszűrőit –, amelyek alkalmasak a levegőben lebegő szennyező anyagok, például a vírusokat hordozó folyadékcseppek kiszűrésére, illetve azokat az akkumulátorokat, amelyek akár nyolc órán át is képesek működtetni ezeket a légzőkészülékeket.

Hírdetés

„Erőinket arra összpontosítjuk, hogy növeljük a légzőkészülékek, arcvédő pajzsok és lélegeztetőgépek mennyiségét, hiszen ezek alapvetően szükségesek az egészségügyi dolgozók, a mentőszolgálatok, a veszélyes helyeken dolgozók, valamint a vírus által megfertőzött emberek számára” – mondta Jim Hackett, a Ford elnök-vezérigazgatója.

Mindeközben a Ford amerikai dizájnerei gyorsan megterveztek és tesztelni kezdtek egy átlátszó, az egész arcot takaró védőpajzsot az egészségügyi dolgozók és a mentőszolgálatok számára. A pajzs teljes egészében megakadályozza az arcra és a szemekbe jutó cseppfertőzést.

A Ford mérlegeli, hogy a GE-től függetlenül az Egyesült Királyság kormányával közösen is beindítsa további lélegeztetőgépek gyártását.

Kínában a Ford Kína vegyesvállalati partnere, a Jiangling Motors tíz különlegesen felszerelt Transit mentőautót adományozott a vuhani kórházaknak, ahol a koronavírus-járvány kezdődött. 

Mint minden ágazatot, úgy az autóipart is teljesen megváltoztatja a koronavírus-járvány okozta válság, s nem kizárt, a gyártók a jövőben olyan újításokon fognak fáradozni – kielégítve ezzel a vásárlók igényeit – amelyek baktérium- és vírusmentessé tudják varázsolni az autók utasterét. Ilyen technológiák pedig, bár nem annyira ismertek, már léteznek a piacon. Például az Európában kevésbé ismert autómárka, a kínai Geely a járvány alatt mutatta be a világhálón a legújabb, Icon elnevezésű SUV modelljét, melynek klímarendszerét olyan speciális részecskeszűrővel látták el, amely a gyártó szerint felfogja a levegőben található baktériumok és vírusok 99 százalékát.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »